Weöres Szabolcs hátránya több mint 4000 tengeri mérföld

Weöres Szabolcs hátránya az élen haladóktól már több mint 4000 tengeri mérföld - azaz közel 7400 kilométer - a Vendée Globe földkerülő vitorlás versenyen.

Kónya Ádám 84., Büki Ádám 87. 10 kilométeren

Kónya Ádám a 84., míg Büki Ádám a 87. helyen zárt pénteken 10 kilométeren a sífutók világkupa-sorozatának első versenyén.

Megérdemelt magyar győzelemről és gyenge malmöi védelemről ír a svéd sajtó

A svéd sajtó szerint megérdemelt győzelmet aratott csütörtök este a Ferencváros a vendég Malmö együttese felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának ötödik fordulójában.

A kihívó Gukesh egyenlített a harmadik partiban

A kihívó indiai Dommaraju Gukesh legyőzte a címvédő kínai Ting Li-zsent a Szingapúrban zajló sakkvilágbajnoki döntőben, így három partit követően döntetlen az állás.

A birkózó László Koppány rangos versenyt nyert Dél-Koreában

A még utánpótláskorú László Koppány rangos nemzetközi birkózóversenyt nyert a kötöttfogásúak 130 kilogrammos súlycsoportjában a dél-koreai Szangdzsu városában.

Rasovszky Kristóf kilencedik a záró versenyen

Az olimpiai és világbajnok Rasovszky Kristóf kilencedik lett a nyíltvízi úszók világkupa-sorozatának záró versenyén, Szaúd-Arábiában.

Hamilton volt a leggyorsabb mindkét pénteki szabadedzésen

Az első és a második szabadedzésen is Lewis Hamilton, a Mercedes hétszeres világbajnok versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Las Vegas-i Nagydíj pénteki nyitónapján.

Kiesett a női csapat az élvonalból

Utolsó mérkőzésén simán kikapott, így kiesett az A osztályból a magyar női curling-válogatott a finnországi Lohjában zajló Európa-bajnokságon.

A románoké a három pont a Koszovó elleni botrányt követően

Románia labdarúgó-válogatottja 3-0-s végeredménnyel megkapta a három pontot a Koszovó elleni Nemzetek Ligája-mérkőzés ügyében.

A fallabdázó Farkas Balázs nyolcaddöntős Szingapúrban

Farkas Balázs sikerrel vette az első fordulót, ezzel bejutott a legjobb 16 közé a fallabdázók körversenyének 120 ezer dollár összdíjazású szingapúri tornáján.

Nagy hajrával fordított a magyar férfi csapat

A másodosztálynak számító B divízióban, a svédországi Östersundban szereplő magyar férfi válogatott kedden délelőtt nagy fordítással 7-6-ra legyőzte a lett csapatot a curling Európa-bajnokságon.

Litvániától is kikapott a magyar női válogatott

A magyar női curling-válogatott 8-6-ra kikapott a sereghajtó Litvániától a finnországi Lohjában zajló Európa-bajnokságon.