Szijjártó Péter: a magyar gazdaság életerőssé vált

Az elmúlt tíz évben a magyar gazdaság életerőssé vált, és minden beruházás, amelyet a magyar vállalkozók tesznek, egy-egy kis győzelem a világjárvány okozta piaci kihívások felett.

Szijjártó Péter: 155 ezer munkahelyet védenek meg a versenyképesség-növelő támogatásokkal

Az országban 904 vállalat vette igénybe a kormány versenyképesség-növelő támogatását, amivel 30 iparágban 425 milliárd forint értékű beruházás valósul meg ezekben a hónapokban, és 155 ezer munkahelyet védenek meg.

Főpolgármester-helyettes: százmilliárdos "adóssága" van fejlesztésben a fővárosnak

Budapest városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettese szerint százmilliárdos "adóssága" van a fővárosnak az infrastrukturális beruházások terén, ezen pedig csak az önkormányzat és az állam közötti forrásmegosztás módjának változtatásával lehet segíteni.

Novák Katalin: ahol fejlesztenek, ott a jövő

Bölcsődét és Esély otthon adott át, valamint bölcsőde alapkövét helyezte el kedden két Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen a családokért felelős tárca nélküli miniszterként október 1-jén hivatalba lépő Novák Katalin, a Fidesz alelnöke.

Agrárminiszter: a Mátravasút fejlesztése is erősíti a vidék turisztikai vonzerejét

A Mátravasút fejlesztéséhez hasonló beruházások megerősítik a vidék turisztikai vonzerejét, és bizonyítják az idelátogatóknak, hogy Magyarország nem csak Budapestből és a Balatonból áll - mondta Nagy István agrárminiszter.

Schanda Tamás: a kormány célja, hogy 2030-ra a kerékpárutak hossza érje el a 15 ezer kilométert

A kormány terve, hogy a meglévő kerékpárút hálózat fejlesztésével, 2030-ra 15 ezer kilométeresre bővüljön a teljes hálózat.

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság intézményei 1,8 milliárdból újulnak meg

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság intézményei 1,8 milliárd forintból újulnak meg, a felújítások az összes megyét érintik - jelentette be pénteken a Fejér megyei Bicskén Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára.

Szijjártó: erős nemzeti vállalkozások nélkül nincs erős nemzetgazdaság

Erős nemzeti vállalkozások nélkül nincs erős nemzetgazdaság - mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Debrecenben, a V-Híd Építő Zrt. gépbemutatóval egybekötött születésnapi rendezvényén.

Marketing fókuszlabort adtak át a veszprémi Pannon Egyetemen

Marketing fókuszlabort adtak át csütörtökön a veszprémi Pannon Egyetemen.

Új E-szám mentes termékcsaládot fejlesztett ki a Sole-Mizo Zrt.

Új E-szám mentes termékeket - sajtot, joghurtot, vajkrémet - fejlesztett ki egy uniós támogatással megvalósult, kétmilliárd forintos projekt keretében a Sole-Mizo Zrt. - közölte a Bonafarm csoporthoz tartozó cég vezérigazgatója kedden Szegeden.

Benyújthatók a Pest megyei panziópályázatok

Már benyújthatják a Pest megyei vállalkozások a támogatási kérelmeket az új panziók létesítését támogató pályázati felhívásra - tájékoztatta az MTI-t Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár az MTI-t.

Emmi: kormányzati támogatással folytatódik a III. kerületi Szent Margit Rendelőintézet fejlesztése

Kormányzati támogatással folytatódik a III. kerületi Szent Margit Rendelőintézet fejlesztése, amelynek révén közel 200 millió értékű orvostechnológiai és informatikai eszközbeszerzés történt - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerdán az MTI-t.