Július 8-ig lehet a dokumentumokat pótolni és sorrendet módosítani

Zárul a felsőoktatási felvételi ügyintézési időszaka: a diákok július 8-ig pótolhatják a még hiányzó dokumentumaikat, és eddig módosíthatják - egyetlen alkalommal - a megjelölt szakok sorrendjét az E-felvételiben.

Új könyvtár, levéltár épül a Miskolci Egyetemen

Letették a Miskolci Egyetem területén épülő Tudományos Adatelemző Módszertani Központ és Levéltári Nyílt Kutatási Adatforrástár alapkövét csütörtökön, a csaknem 10 milliárd forint kormányzati forrásból megépülő létesítmény 2023-ra készül el.

ITM: a nagyvállalati szféra is bekapcsolódik az első egyetemi startup képzésbe

A vállalkozói utánpótlás ösztönzésére indított hiánypótló képzéshez, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP) már partnerként csatlakozott az Antenna Hungária, az MVM Csoport és legújabban a Mol is.

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Közút Zrt. és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem

Tevékenységük közös fejlesztéséért együttműködési megállapodást kötött a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem.

Területi innovációs platform alakult a Soproni Egyetemen

A Soproni Egyetem is csatlakozott a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által 2019-ben létrehozott és az Innovációs és Technológiai Minisztérium által támogatott területi innovációs platform elnevezésű szakmai kezdeményezéshez.

Online konferenciát tart a Nemzetközi Tudományos Szervezetek Szövetsége

Kutatás és felsőoktatás címmel kétnapos online konferencia kezdődik csütörtökön a Nemzetközi Tudományos Szervezetek Szövetségének (Alliance of International Science Organizations, ANSO) szervezésében.

Államtitkár: a felsőoktatást érdekeltté kell tenni az eredmények felmutatásában

A kormány elkötelezett abban, hogy a felsőoktatás, kutatás-fejlesztés egész rendszerét érdekeltté tegye a nemzetközileg is elismerést kiváltó eredmények felmutatásában.

ITM: összességében ugyanazokkal a funkciókkal épülhet meg Ferencvárosban az új egyetemi városközpont

A világ élvonalába tartozó intézmény első külföldi kampusza és a 8500 egyetemi hallgató kollégiumi elhelyezését biztosító Budapest Diákváros bizonyos kiszolgáló funkciókon megosztozva, de összességében ugyanazokat a feladatokat ellátva, egymást erősítve épülhet fel.

Novák: június elsejétől ismét lehet pályázni a Stipendium Peregrinum ösztöndíjra

Június elsejétől ismét pályázhatnak a 17-24 éves fiatalok a külföldi továbbtanulást támogató Stipendium Peregrinum ösztöndíjra - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán.

Még soha nem jelentkeztek annyian a Mathias Corvinus Collegiumba, mint idén

Még soha nem jelentkezett ennyi diák a Mathias Corvinus Collegiumba (MCC), mint idén - tájékoztatta az intézmény szerdán az MTI-t.

Felsőoktatási felvételi: hétfőtől elérhetők az ügyintézési funkciók

Hétfőtől elérhetők a felsőoktatási ügyintézési funkciók az E-felvételiben, a felvi.hu honlapon - közölte az Oktatási Hivatal az MTI-vel.

Varga Judit: a szaktárca támogatja a jogászképzés színvonalának emelését

Az Igazságügyi Minisztérium elkötelezetten támogatja a jogászképzés színvonalának emelését, hozzájárulva ezzel a hallgatók előmeneteléhez, a jogászi hivatás integritásának és társadalmi elismertségének növeléséhez határon innen és túl.