Varga Mihály: a pénzügyi tudatosság erősítése fontos a fiatalok körében

A pénzügyi ismeretek elsajátítása, a pénzügyi tudatosság erősítése fontos a fiatalok körében, ezért a Magyar Államkincstár olyan applikációt fejlesztett ki középiskolások számára, amellyel könnyen elsajátíthatják az állampapírok jellegzetességeit, az állami pénzügyekben betöltött szerepüket.

A Vatikánba hívta a fiatalokat Ferenc pápa

Katolikus, más vallású és ateista fiatalokat is a Vatikánba hívott Ferenc pápa a szerdai általános audiencián.

Rétvári: a cél okos internethasználatra tanítani a fiatalokat

A fiatalok okos internethasználatra tanításának fontosságáról beszélt az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten. Rétvári Bence azt mondta, száz fiatalból 96 számára már rendelkezésre áll ehhez valamilyen eszköz.
Rohamosan terjed a Wicca boszorkányság

Rohamosan terjed a Wicca boszorkányság

A tengeren túl brutális gyorsasággal terjed a pogány rítus a wicca.

Novák Katalin: fiatalok vidéki letelepedését segítő pályázat indul

A fiatalok vidéken maradását, illetve vidékre költözését támogató pályázat indul Esély Otthon címmel - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Norvégiában a harmadik nem bevezetéséért küzdenek

Norvégiában a harmadik nem bevezetéséért küzdenek

A skandináv országban idén parlamenti választásokat fognak tartani.

Az LMP a fiatalokra költené az olimpiára szánt pénzt

Az LMP a fiatalok továbbtanulására, munkához és lakhatáshoz jutására, valamint családalapításának támogatására költené az olimpia rendezésére szánt 3000 milliárd forintot - mondta az ellenzéki párt ifjúsági szakszóvivője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

Magyarország pozsonyi nagykövete: a külhoni nemzetrészek megmaradásának eszköze gazdaságaik megerősítése

A külhoni nemzetrészek megmaradásának és boldogulásuknak szülőföldjükön fontos eszköze gazdasági fejlődésük megalapozása - jelentette ki Czimbalmosné Molnár Éva.

Novák Katalin: a kormány anyagilag is segíteni akarja a közös életüket kezdő fiatalokat

A kormány anyagilag is segíteni akarja a közös életüket megkezdő fiatalokat, ezért a fiatal házasokat két évig igénybe vehető adókedvezménnyel támogatja, amely összesen 120 ezer forint megtakarítást jelent - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felel

Fidesz: a baloldal elengedte a fiatalok kezét

A Fidesz szerint a baloldal elengedte a fiatalok kezét, amikor munkára és otthonra lett volna szükségük, és akkor is, amikor úgy döntöttek, hogy családot alapítanak.

LMP: a kormány módszeresen vonta meg támogatását a fiataloktól

Az LMP szerint a Fidesz-kormány az elmúlt években módszeresen vonta meg támogatását a magyar fiataloktól, és "megmosolyogtató" Novák Katalin Emmi-államtitkár fiatalok támogatásával kapcsolatos kijelentése.

Novák Katalin: a kormány kiemelten támogatja a magyar fiatalokat

A kormány kiemelt célja a fiatalok támogatása, hogy döntéseikhez megkapják a megfelelő kormányzati támaszt - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.