Március 14-től látható a mozikban Szász Attila Apró mesék című új, romantikus történelmi thrillere, amelynek alapötletét korabeli apróhirdetések adták.
Rekordszámú nevezés érkezett az 5. Magyar Filmhétre.
Meddig tarthat a fillérekből készült horrorok instant sikere?
Március elején indul a Csak színház és más semmi című tévésorozat negyedik, egyben utolsó évada a Duna Televízióban, ahol nyolc héten át követhetik a nézők az epizódokat.
Február 28-tól lesz látható országszerte több moziban a Piedone nyomában című portréfilm kibővített változata, amely Bud Spencer olasz színész kalandos életét és személyiségének kevésbé ismert oldalát mutatja be a nézőknek.
Alfonso Cuarón Roma című alkotását tíz kategóriában jelölték Oscar-díjra, a filmet forgalmazó Netflix pedig mindent latba vet, hogy sikerüljön megszereznie első játékfilmes Oscar-díját.
Az Alita: A harc angyala című látványos cyberpunk akciómozi érdekelte a legjobban az amerikai nézőket a hétvégén.
Ha nem akarsz bajt, akkor ezt a négy filmet ne a társaddal nézd meg!
Az operatőrök, majd prominens filmesek, Oscar-díjas vagy a díjra jelölt alkotók tiltakozása és nyílt levele sem változtat az amerikai filmakadémia azon döntésén, hogy négy kategória, köztük az operatőri győztesének a reklámszünetben adják át a díjat az Oscar-gálán, hogy ezzel rövidítsék a műsoridőt.
Egy híres amerikai filmproducert 437 ezer dollárral megkárosító csalók ellen emelt vádat az ügyészség - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Hét színész, aki helyett mást láthattak a nézők a filmek egyes jeleneteiben.
Csütörtöktől játsszák a mozik a Kölcsönlakás című romantikus vígjátékot. Dobó Kata, a film debütáló rendezője az MTI-nek arról beszélt, hogy első szerepe óta a filmezés a szerelme, a lámpák és kamerák között érzi magát igazán elemében.
