Olasz Renátó filmjével nyit a Veszprém-Balaton Filmpiknik

Olasz Renátó Minden csillag című filmjével kezdődik augusztus 27-én a Veszprém-Balaton Filmpiknik.

Egy csúnyának tartott ökör hódít a kínai mozikban

Váratlan közönségsikerré vált Kínában egy kezdetleges animációja és nehezen követhető története miatt bírált rajzfilm, amely az internetes gúny és az abból fakadó kíváncsiság hatására néhány nap alatt országos ismertségre tett szert - közölte a kínai állami média hétfőn.

A kocsani diszkótűz túlélőiről készült filmet mutattak be Szarajevóban

Világpremierjét tartották a Szarajevói Filmfesztiválon Milcso Mancsevszki északmacedón rendező Jó emberek (Dobri ljudi) című dokumentumfilmjének, amely a 63 halálos áldozatot követelő kocsani diszkótűz túlélőinek és segítőinek történetét dolgozza fel.

Meghalt Hayden Panettiere, a Nashville sorozat színésznője

Elhunyt 36 éves korában Hayden Panettiere amerikai színésznő, aki olyan alkotásokban játszott, mint a Nashville, a Hősök és a Sikoly című horror - közölte a The New York Times hétfőn a család közleményére hivatkozva.

Kínából, Azerbajdzsánból és Dél-Afrikából is szerepel film a Kitekintő szekcióban

Kínából, Azerbajdzsánból és Dél-Afrikából is látható film a szeptember 4. és 12. között zajló 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál Kitekintő nevű szekciójában - közölték a szervezők az MTI-vel pénteken.
A Harry Potter rajongók megakadályozták Dobby sírjának feltúrását

A Harry Potter rajongók megakadályozták Dobby sírjának feltúrását

Egy villanykábel okozott felháborodást.

Szeptembertől ismét várja a látogatókat a Puskin Kuckó

Szeptember 5. és december 13. között hétvégenként filmvetítésekkel, bábelőadásokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket a Puskin Kuckó a fővárosi Puskin Moziban.

Egyenlő esélyű hozzáférést, befogadó szemléletet szeretne a filmszakmában a Magyar Speciális Mozgókép Egyesület

A Magyar Speciális Mozgókép Egyesület (MSMKE) nyilatkozatban javasolja, hogy a mozgóképszakma megújításába vonják be szakértőiket, és az egyenlő esélyű hozzáférés, valamint a befogadó szemlélet váljon a szektor működésének részévé.

Budapesten tartják a CEE Animation Workshop kiemelt szakmai napját

Nemzetközi animációs szakemberek részvételével zajlik Budapesten a CEE Animation Workshop 2026 egyik helyszíni modulja, amelynek kiemelt eseménye a július 30-án megrendezendő nyitott szakmai nap lesz a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen.

Készül a Fekete Párduc 3. része

Készül a Fekete Párduc című szuperhősfilm harmadik része, a címszereplőt David Jonsson játssza - jelentette be a Marvel stúdió a vasárnap zárult Comic-Con szórakoztatóipari vásáron San Diegóban.

Francia Filmnapokat és Japán Filmhetet tartanak júliusban két fővárosi artmoziban

Francia Filmnapokat és Japán Filmhetet tartanak júliusban két fővárosi artmoziban: a Tabán moziban július 24-től várja francia filmes válogatás a nézőket, a Toldi moziban pedig július 27-től vetítenek öt kortárs japán alkotást.

Számos magyar filmet láthat a közönség a palicsi filmfesztiválon

Számos magyar filmet mutatnak be a szombat este kezdődő palicsi filmfesztiválon.