Eltörölte a kisebb építmények utáni ingatlanadót a hódmezővásárhelyi közgyűlés

A 101 négyzetméternél kisebb ingatlannal rendelkező hódmezővásárhelyi magánszemélyek ingatlanadójának megszüntetéséről döntött hétfői ülésén az alföldi város közgyűlése.

Szabó Bálint szerint csalás történhetett a szegedi Mars téri piac felújítása során

Csalás történhetett a szegedi Mars téri piac felújítása során, az ügyben nyomozás folyik, és fennáll a veszélye, hogy a városnak vissza kell fizetnie 1,9 milliárd forint uniós támogatást - közölte Szabó Bálint jogász kedden a helyszínen.

CÖF-CÖKA: 2016-ig nem kapott állami cégtől támogatást a szervezet

A Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) 2016-ig állami cégtől nem kapott támogatást, az MVM-től kapott forrást civil misszióra fordítja.

Ónodi-Szűcs: az egészségügyi intézmények jobban gazdálkodnak

Jobban gazdálkodnak az egészségügyi intézmények, mint korábban, és az utóbbi években csökkent az adósságuk - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Fidesz: egyre nagyobb jövedelemből gazdálkodnak a magyarok

A magyar emberek egyre jobban élnek, egyre több pénzt tudnak elkölteni, egyre nagyobb jövedelemből gazdálkodnak - így kommentálta Bánki Erik, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett adatait a kiskereskedelmi forgalom bővüléséről.

A magyar kiskamaszok többsége évi több ezer forint zsebpénzzel gazdálkodik

A magyar kiskamaszok többsége évi több ezer forint zsebpénzzel gazdálkodik - ismerteti egy felmérésre hivatkozva a K&H Bank, a pénzügyi ismeretek minél korábbi megszerzésére felhívva a figyelmet.
Latorcai: jövőre hatszázmilliós keretből gazdálkodhatnak az önkéntes tűzoltóegyletek

Latorcai: jövőre hatszázmilliós keretből gazdálkodhatnak az önkéntes tűzoltóegyletek

A tűzoltók tapasztalatát és tudását ismerte el a kormány a hivatásos tűzoltók életpályamodelljének bevezetésével, továbbá azzal, hogy 2010 óta évről évre növeli az önkéntes tűzoltóegyletek támogatását...
Az orvosi kamara nem ért egyet az ÁSZ megállapításaival

Az orvosi kamara nem ért egyet az ÁSZ megállapításaival

Vitatja a gazdálkodásáról szóló, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által készített jelentés számos megállapítását a Magyar Orvosi Kamara (MOK). Ezt arra reagálva közölték az MTI-vel csütörtökön, hogy az...
Több mint 200 millió forintból gazdálkodott tavaly a KDNP

Több mint 200 millió forintból gazdálkodott tavaly a KDNP

Több mint 200 millió forintból gazdálkodott tavaly a Kereszténydemokrata Néppárt, amely egymillió forinttal többet költött, mint amennyi bevétele volt - derül ki a kormánypártnak a Hivatalos Értesítőb...
Vitályos Eszter: 2020-ig több mint 34 milliárd eurónyi uniós forrásból gazdálkodhat Magyarország

Vitályos Eszter: 2020-ig több mint 34 milliárd eurónyi uniós forrásból gazdálkodhat Magyarország

A 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési ciklusban több mint 34 milliárd eurónyi forrásból gazdálkodhat Magyarország - mondta Vitályos Eszter, az európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár sz...
FM: több mint 17 milliárd forint közvetlen támogatás a sertéságazatnak

FM: több mint 17 milliárd forint közvetlen támogatás a sertéságazatnak

A meglévő 8,5 milliárd forintos sertésjóléti támogatást újabb 8,62 milliárd forintos tenyészkoca állatjóléti támogatással kiegészítve idén összesen több mint 17 milliárd forint közvetlen támogatást ka...
LMP: százmilliárdokat lehetne megtakarítani az állami bankok gazdálkodásának ellenőrzésével

LMP: százmilliárdokat lehetne megtakarítani az állami bankok gazdálkodásának ellenőrzésével

Ellenőrző albizottságban vizsgálná az LMP az állami tulajdonban lévő bankok gazdálkodását, közpénzfelhasználását. Schmuck Erzsébet, az Országgyűlés költségvetési bizottságának LMP-s alelnöke csütörtök...