Több mint 500 ezer kis- és középvállalkozás van Magyarországon - mondta Gulyás József, a KKV Ház vezérigazgatója kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
Frankfurt kivételével indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 31,35 pontos emelkedéssel, 42 848,90 ponton nyitott kedden.
A kedvező nemzetközi hangulatnak köszönhetően emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.
A Dunától keletre fekvő borvidékeken is megjelent a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége, az illetékes kormányhivatalok szakemberei megkezdték a felszámoláshoz szükséges intézkedéseket - közölte a a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján hétfőn.
Idén a második negyedévben megállt a használt lakások árának emelkedése, miközben az új lakások ára országszerte nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Rekorderedményeket könyvelhetett el a szeptemberben zárult harmadik negyedévben a CIB Bank vállalati üzletága: csak idén eddig 180 milliárd forint hitelt folyósított a pénzintézet a magyar vállalkozásoknak, ez több mint 30 százalékos növekedés 2018 első három negyedévéhez képest.
Ideje lenne beismerni, hogy elhibázott lépés volt az euró bevezetése - írja Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a brit Financial Times pénzügyi lapban megjelent cikkében.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 148,40 pontos emelkedéssel, 42 307,98 ponton nyitott hétfőn.
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított októberi értéke 51,9 pont volt, eszerint a válaszadók az előző hónaphoz képest összességében kedvezőbb folyamatokról számoltak be - jelentette hétfőn a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).
A kedvező nemzetközi hangulatnak köszönhetően emelkedéssel nyithatja a hetet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az MTI-nek hétfőn nyilatkozó elemzők szerint.
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a legutóbbi magyarországi kereskedési napon, csütörtök este tartott szinthez képest.