Az egyéni vállalkozóknak, az őstermelőknek és az áfás magánszemélynek még egy hetük van május 20-ig, hogy kiegészítsék a NAV által elkészített bevallási tervezetet, vagy maguk töltsék ki és küldjék be a 18SZJA nyomtatványt.
A visegrádi országokkal (V4) és Romániával összevetve 2014 óta Magyarországon bővült a legnagyobb ütemben, 30 százalékkal az ipar teljesítménye.
Az ipari termelés márciusban 8,0 százalékkal, az első negyedévben 6,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - erősítette meg kedden második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az előző napi árfolyamcsökkenése korrekciójaként indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 46,53 pontos emelkedéssel, 40 584,38 ponton nyitott kedden.
Az építőipari termelés márciusban 67,6 százalékkal szárnyalta túl az egy évvel korábbit a januári 24 és a februári 46,8 százalék után.
Gyengülésre számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor részvényelemzője.
Áprilisban nőttek a fogyasztói árak és tavaly november óta a legmagasabb infláció alakult ki Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kedden publikált jelentése szerint.
Az AutoWallis Nyrt. osztalékelsőbbségi részvényeinek tulajdonosa, a Veres Tibor tulajdonában lévő Texber Kft. a számára osztalékként kifizetett 575 millió forintból 560 millió forintot fizetett vissza a vállalatnak, a cég növekedési stratégiájának támogatása érdekében.
A megengedettnél több kinolinsárga, és nem jelölt tartrazin színezékeket mutatott ki a szlovák hatóság gyerekeknek szánt, nyelvszínező cukorkában; a lengyel előállítású termékből Magyarországra is érkezett - tette közzé a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) internetes oldalán hétfőn.
Május végéig nyilatkozhatnak a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. ügyfelei arról, hogy élni kívánnak-e az idén felkínált kedvezményes visszavásárlási lehetőségekkel, ezt követően akár őszre döntés születhet a cég jövőjéről.
Pincebővítést hajt végre egyedülálló technológiával a Villa Wanda Bormanufaktúra a Szépasszony-völgyben, a családi vállalkozás beruházásával bővülnek a szolgáltatások Eger legkedveltebb turisztikai központjában.