Csökkentette a bankadót a román kormány

Sürgősségi rendelettel mintegy harmadára csökkentette a román kormány pénteken a tavaly év végén bevezetett bankadót.

Nébih: a leggyakoribb probléma a lejárt szavatosságú élelmiszerek árusítása

A lejárt szavatosságú élelmiszerek árusítása a leggyakoribb probléma, amellyel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai az ellenőrzések során találkoznak - mondta Pleva György a hivatal élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatója péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

Erősödéssel indult a kereskedés Nyugat-Európában

Pluszban indult a kereskedés pénteken Nyugat-Európában.

KSH: januárban folytatódott a kétszámjegyű béremelkedés

Januárban 10,6 százalékkal nőttek a keresetek az egy évvel korábbiakhoz képest, a bruttó átlagkereset 343 500, a nettó 228 400 forint volt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

BUX: 41 416,68 pont, +0,01 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,77 pontos emelkedéssel, 41 416,68 ponton nyitott pénteken.

Pozitív nyitásra számítanak az elemzők a tőzsdén

Pozitív nyitásra számítanak pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők.

Nagy Márton: szimmetrikusak az inflációs kockázatok

Kettős és szimmetrikus inflációs kockázatokat lát a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a következő 5-8 negyedéves előrejelzési időszakban, a kétféle forgatókönyv pedig eltérő monetáris kondíciókat jelenthet - mondta el Nagy Márton, az MNB alelnöke a V4 és Románia befektetési szemináriumon.

MNB: a jegybanki cél körül marad az infláció a következő negyedévekben

A jegybank elérte az inflációs célját, a következő negyedévekben az infláció a 3 százalékos jegybanki cél körül ingadozik, az adószűrt maginfláció az őszi hónapokig tovább emelkedik, majd 2019 végétől mérséklődik.

Elemzők: már csak komoly képzésekkel és béremeléssel növekedhet a foglalkoztatottság

A magyarországi foglalkoztatottak száma a rendelkezésre álló szabad munkaerő alacsony képzettsége miatt már csak a szakképzési programok komoly politikai támogatásával fokozható, vagy azzal, ha a nettó bérek elérnek egy olyan szintre, amely kiváltja a külföldön munkát vállalók visszaáramlását.

Varga Mihály: újabb három megyére terjeszti ki a kormány a munkaerőpiaci programját

Újabb három megyére, Nógrádra, Hevesre és Jász-Nagykun-Szolnokra terjeszti ki a Pénzügyminisztérium (PM) az álláskeresők és a közfoglalkoztatottak hatékonyabb elhelyezkedését célzó programját - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

Gabonatermesztők: az aszály miatt a búza és a repce harmada lett csak jó minőségű

Az aszály miatt a búza és a repce harmada lett csak jó minőségű, ez jóval elmarad az elmúlt öt év 50-55 százalékos átlagától - közölte a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Növekvő befektetési hajlandóságot jelez a BÁV műtárgybefektetési indexe

Bár a lakosság műtárgybefektetési szándéka egyelőre alacsony, és szűk réteg előtt ismert lehetőség, a BÁV frissen indított műtárgybefektetési indexe növekvő befektetési hajlandóságot jelez - közölte a BÁV Zrt. az MTI-vel csütörtökön.