A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3,20 pontos emelkedéssel, 39 772,68 ponton nyitott kedden.
Idén januárban a fogyasztói árak átlagosan 2,7 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, éppen úgy, mint tavaly decemberben - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Az elemzők pozitív nyitással számolnak a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedésében.
Csökkent a forgalomba helyezett gépjárművek száma Ausztriában januárban az egy évvel korábbihoz képest, egyidejűleg folytatódott a dízelmotoros autók részarányának csökkenése a benzines és elektromos járművek részarányának emelkedésével párhuzamosan.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a támogatási keret kimerülése miatt február 8-án 14 órától lezárta az illegális hulladéklerakók felszámolására kiírt pályázatra érkező jelentkezések befogadását - tette közzé a tárca hétfőn.
Hét magyar kiállító mutatkozik be Oroszország legnagyobb élelmiszeripari és ital szakkiállításán, a PRODEXPO-n az Agrármarketing Centrum közösségi strandján 2019. február 11-15. között - tájékoztatta az Agrármarketing Centrum hétfőn az MTI-t.
Tavaly 16,8 százalékkal, 15,132 milliárd euróra nőtt a román külkereskedelmi mérleg hiánya az előző évhez képest - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
A Wallis Asset Management (WAM) az AutoWallis Nyrt.-ben meglévő részesedéséből pénteken 6 106 960 darabot értékesített tőzsdén kívüli (OTC) tranzakció keretében az AGY69 AG-nek - közölte a WAM hétfőn az MTI-vel.
Emelkedéssel indult a kereskedés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken hétfőn.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,22 pontos emelkedéssel, 39 705,83 ponton nyitott hétfőn.
Iránykeresésre, némi pozitív korrekcióra számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
Enyhe emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok hétfőn.