Indexemelkedésre lehet számítani szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon a kereskedés kezdetén.
A Szádcölöp című pályázatáért a Csomiép Beton és Meliorációs Termékgyártó Kft. kapta a Dél-Alföldi Innovációs Díjat, a Szegedi Akadémiai Bizottság a régió három kereskedelmi és iparkamarájával közösen alapított elismerését kedden adták át a csongrádi megyeszékhelyen.
Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei kedden, az amerikai félidős kongresszusi választások napján.
Egy évvel meghosszabbították a súlyos emberi jogi helyzet miatt Venezuela ellen elrendelt európai uniós szankciókat - jelentette be kedden a tagállami kormányokat tömörítő miniszteri tanács sajtószolgálata.
Ismét igényelhető a szőlő szerkezetátalakítási támogatás, november végéig.
Nem lanyhul a lakásépítési kedv, a válság előtti szintet közelíti, azonban a pozitív trendhez hosszú távú, kiszámítható lakásprogramra van szükség az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
Szeptemberben a vártnál nagyobb mértékben nőttek az ipari termelői árak az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden kiadott kimutatása szerint.
Folytatódott a lakásépítések tavalyi lendületes bővülése az idei év első három negyedévében is, amihez jelentősen hozzájárult a kormány otthonteremtési programja - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-vel a legfrissebb statisztikai adatokról kedden.
Az első három negyedévben 10 218 új lakás épült, 28 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az európai értékpapírpiacok többségénél.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,83 pontos emelkedéssel, 37 796,70 ponton nyitott kedden.
Új gyártástechnológiát fejlesztett ki a székesfehérvári Jüllich Glas Holding: a vízzel feltöltött üvegpanelek hőszigetelt üvegszerkezetbe integrálásával, hűtésre alkalmas, energetikailag racionalizált, környezetbarát üvegszerkezeteket hoztak létre.