Hússzövetség: összezavarja a betegség a piacot

Jelentősen "össze fogja kavarni" az európai húspiacot az afrikai sertéspestis, amely a hétvégén Belgiumban, az unió hatodik-hetedik legnagyobb sertéstenyésztő országában is felütötte a fejét - mondta a Hússzövetség elnöke a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn.

Az Opus tulajdonába kerül a Viresol Kft. 51 százaléka

Az Opus Nyrt. tulajdonába kerül a keményítő-, alapanyaggyártással és forgalmazással foglalkozó Viresol Kft. 51 százalékos üzletrésze, ezzel újabb szakasz valósul meg az idén februárban bejelentett, a tőzsdei társaság működésében meghatározó tőkeemelés-sorozatból.

Mínuszban nyitottak az európai piacok

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.

BUX: 36 178,71 pont, -0,25 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 90,46 pontos csökkenéssel, 36 178,71 ponton nyitott hétfőn.

Csökkenés várható hétfőn az elemzők szerint

Csökkenés várható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hétfői kereskedésében az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint, miután a nemzetközi befektetői hangulat elbizonytalanodott az amerikai elnök kínai importvámmal kapcsolatos bejelentésére.

Inkubációs szolgáltatások fejlesztésének támogatására lehet pályázni

Megjelent a Vállalkozói és ipari inkubációs szolgáltatások fejlesztésének támogatása című pályázati felhívás, melyre mikro-, kis- és középvállalkozások pályázhatnak október 17-től, a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében.

Alig változott a forintárfolyam

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a hétvégén a nemzetközi devizakereskedelemben.

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani hétfőn a főbb európai értékpapírpiacok nyitásakor.

Csaknem megduplázódott az amerikai költségvetés augusztusi hiánya éves szinten

Az amerikai költségvetés augusztusi hiánya csaknem kétszerese lett az egy évvel korábbinak.

Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Enyhe emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei pénteken, a hangulatot javítja, hogy az Egyesült Államok és Kína újra tárgyalni készül a kereskedelmi vitákról, és tovább drágultak a technológiai vállalatok is.

Elkezdődött a cukorrépa-feldolgozási kampány Kaposváron

A mészkemence begyújtásával megkezdődött a 125. cukorrépa-feldolgozási kampány a Magyar Cukor Zrt. cukorgyárában Kaposváron pénteken.

Korszerű tankertet adott át az agrárminiszter Budapesten

A diákok mezőgazdasági és kertészeti ismereteinek bővítését, a biológiai sokszínűség megfigyelését lehetővé tevő modern tankertet adott át Nagy István agrárminiszter és a projektet támogató Syngenta Magyarország ügyvezetője.