Emelkedéssel zártak Ázsia és a csendes-óceáni térség irányadó tőzsdeindexei

Erős emelkedéssel fejezték be a kereskedést Ázsia és a csendes-óceáni térség irányadó tőzsdeindexei pénteken.

Emelkedéssel nyitottak a főbb európai piacok

Emelkedéssel indult a kereskedés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken pénteken, a New York-i és az ázsiai tőzsdék nyomdokain haladva.

BUX: 36 135,02 pont, alig változott a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,69 pontos emelkedéssel, 36 135,02 ponton nyitott pénteken.

KSH: júliusban 5,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom

Júliusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 5,4, naptárhatástól megtisztítva 5,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - erősítette meg pénteken kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Jótékonyan hat a magyar kereskedésre a kedvező befektetői hangulat az elemzők szerint

Az új amerikai rekordoknak köszönhetően kedvező hangulatban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) is pénteken az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.

Emelkedéssel nyithatnak a főbb európai piacok

Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok pénteken annak nyomán, hogy enyhültek az amerikai-kínai kereskedelmi vita miatti aggodalmak.

Erősödött a forint

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon péntek reggel.

ITM: növelni kell a magyar vállalatok hozzáadott értékét

A magyar tulajdonú vállalatok hozzáadott értékének növelésén keresztül érhető el a lakosság életminőségének javítása az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) víziója szerint.

Nem tartaná szerencsésnek a digitális adó kivetését az ifo és a müncheni iparkamara

Hátrányos következményei lennének az európai gazdaságra nézve az Európai Bizottság által tervezett digitális adónak a müncheni ifo gazdaságkutató intézet és a felső-bajorországi iparkamara csütörtökön publikált közös tanulmánya szerint.

Csaknem 500 millió forintos fejlesztés a Békéscsabai Szakképzési Centrumban

Csaknem 500 millió forintos ráfordítással kívánják fejleszteni a szakképzésben tanulók alapkészségeit, növelni a képzés eredményességét és csökkenteni a végzettség nélküli iskolaelhagyók arányát a Békéscsabai Szakképzési Centrumban (BSZC).

MNB: rövid távon enyhén 3 százalék felett lesz az infláció, 2019 közepétől várható az inflációs cél fenntartható elérése

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb inflációs jelentése szerint rövid távon enyhén 3 százalék felett lesz az infláció, fenntartható módon és szerkezetben 2019 közepétől várható az inflációs cél elérése - mondta Balatoni András, a jegybank igazgatója csütörtökön Budapesten újságíróknak.

Varga: kiemelkedően nőttek a keresetek júliusban

Kiemelkedő a keresetek júliusi és első hét havi emelkedése - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatairól csütörtökön.