Megnyitották a göcseji aratónapokat a Zala megyei Nován

Megnyitották a XXX. Göcseji Aratónapokat szombaton a Zala megyei Nován, és kezdetét vette III. Göcseji Dombérozó elnevezésű, helyi értékeket és hagyományokat bemutató tíznapos rendezvénysorozat.

Összeolvadt két Pallas Athéné alapítvány

Összeolvadt a Magyar Nemzeti Bank által alapított alapítványok közül a Pallas Athéné Domus Animae (PADA) és a Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány (PADMA), feladataikat az újonnan létrejött Pallas Athéné Domus Sapientiae Alapítvány (PADS) fogja ellátni.

Visszaperelte Romániában a jogtalanul elvett márkanevét és emblémáját a Hajdú Gabona Zrt.

Sikeresen visszaperelte Romániában a jogtalanul elvett márkanevét és emblémáját a debreceni Hajdú Gabona Zrt., amely árujának mintegy felét Románia területén, főleg Erdélyben értékesíti.

Csaknem 170 ezer dollárt költött eddig Ukrajna az Északi Áramlat-2 elleni lobbizásra az Egyesült Államokban

A Naftohaz ukrán állami gázvállalat és a hozzá kötődő Olaj- és Gázipari Munkáltatók Kijevi Szervezete az elmúlt fél évben csaknem 170 ezer dollárt fizetett ki egy amerikai lobbicégnek az érdekei érvényesítésében való közreműködéséért.

Nébih: mintegy 29,1 ezer tonna gyorsfagyasztott zöldséget hívott vissza a Greenyard

Mintegy 29,1 ezer tonna 2016 augusztusa és 2018 júniusa között gyártott, Magyarországon értékesített gyorsfagyasztott zöldséget és zöldségkeveréket hívott vissza a forgalomból a Greenyard vállalat.

MNB-alapítványok: folyamatosan nő a Pallas Athéné Alapítványok vagyona

Biztonságos befektetések mellett folyamatosan nő a Pallas Athéné Alapítványok vagyona - közölte az alapítványok vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt. pénteken az MTI-vel.

Eladta az MKB Bankban meglévő tulajdonrészét a bank vezérigazgatója

Eladta az MKB Bankban meglévő tulajdonrészét Balog Ádám, az MKB Bank Zrt. vezérigazgatója.

MNB: keresletszűkítő és anticiklikus lehet a 2019-es büdzsé

A 2019-es költségvetési javaslat, amely a GDP arányában az ideinél 0,6 százalékponttal alacsonyabb, 1,8 százalékos hiánycélt tűz ki, keresletszűkítő, így anticiklikus fiskális politikát eredményez.

Agrárminiszter: 12 milliárd forinttal bővül a tárca büdzséje

Jövőre 12 milliárd forinttal bővül az Agrárminisztérium költségvetése az ideihez képest - mondta Nagy István agrárminiszter az M1 aktuális csatornán pénteken.

Megbírságolta a jegybank a Budapest Bankot megtévesztő hitelkártya-kedvezmények miatt

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 7,5 millió forintra bírságolta a Budapest Hitel- és Fejlesztési Bank Zrt.-t a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt.

BUX: 35 490,73 pont, +0,01 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 4,86 pontos emelkedéssel, 35 490,73 ponton nyitott pénteken.

Pluszban indulhat a kereskedés Nyugat-Európában

Erősödéssel indulhat a kereskedés pénteken a vezető nyugat-európai tőzsdéken.