Szerdán mínuszban indíthatnak a fontosabb nyugat-európai tőzsdék a keddi, minimális gyengülés után.
A vártnál jóval rosszabb januári ipari adatokat hozott nyilvánosságra szerdán a japán gazdasági, ipari és kereskedelmi minisztérium.
Kedd este óta gyengült a forint az euróhoz, a frankhoz és a dollárhoz képest szerda kora reggelig a bankközi piacon.
A horvát kormány új rendkívüli biztost nevezett ki Horvátország legnagyobb magántulajdonú cégcsoportja élére, egy héttel azután, hogy lemondott a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő Agrokor vezetésével áprilisban megbízott kormánybiztos.
A második negyedévben indítja a Magyar Telekom az új, akár egy gigabájtos sávszélességet biztosító vezeték nélküli technológia tesztelését Budapesten - mondta Christopher Mattheisen, a vállalat vezérigazgatója az MTI-nek adott interjúban a barcelonai Mobil világkongresszuson (MWC), kedden.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa megítélése szerint az inflációs cél fenntartható eléréséhez az alapkamat, valamint a laza rövid és hosszú oldali monetáris kondíciók tartós fenntartása szükséges.
További 3,7 milliárd euró (1200 milliárd forint) hitelt nyújthat az Európai Beruházási Bank (EIB) az olyan, Európai Unión kívüli projektek megvalósításához, amelyek a migráció kiváltó okainak kezelését célozzák - döntött kedden az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács.
A monetáris tanács nem változtatott a jegybanki alapkamat 0,9 százalékos szintjén és a kamatfolyosón sem - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden.
A vállalati tanműhelyek hosszú távon is biztosíthatják a vállalkozások számára a munkaerő utánpótlását, ami a mai gazdasági környezetben egyértelmű versenyelőnyt jelent.
A román gázvezeték-hálózatot kezelő állami vállalat, a Transgaz 60 millió eurós hitelt kapott az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (EBRD).
A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás egyik fontos eszköze lehet a több évszázados hagyománnyal rendelkező agrárerdészeti termelési kultúra alkalmazása Magyarországon - jelentette ki budapesti sajtótájékoztatóján pénteken Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.
A Boravis baromfivágóhíd ünnepélyes átadása.