Komárom-Esztergom megyében 3,6 százalék a munkanélküliség

Komárom-Esztergom megyében 2017 július elején 3,6 százalékra csökkent az álláskeresők aránya, a térség ezzel Győr-Moson-Sopron és Vas megye mögött a harmadik helyen áll - mondta el a megyei kormányhivatal vezetője hétfői sajtótájékoztatóján.

Szakértő: megugrott a kínálat az albérletek piacán

Az ingatlan.com vezető gazdasági elemzője szerint megugrott a kínálat július végével az albérletek piacán, ezzel válaszolva az egyetemi ponthatárok kihirdetése után megnőtt keresletre.

BUX: 36 812,24 pont, -0,02 százalék záráskor

BUX: 36 812,24 pont, -0,02 százalék záráskor.

Stagnált az infláció Spanyolországban júliusban

Spanyolországban stagnált a fogyasztói árak emelkedésének üteme júniusban a spanyol statisztikai hivatal pénteken közzétett adatai szerint.

Erősödéssel nyitottak a New York-i tőzsde főbb mutatói

Erősödéssel nyitottak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.

Államtitkár: kedvezőek a nemzetközi marhahúspiac kilátásai

A világ marhahús-kereskedelme tovább élénkül, és kedvezőek a nemzetközi piac kilátásai, ami jó lehetőség a magyar szarvasmarha-ágazat számára - mondta a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára pénteken Bonyhádon.

Helyettes államtitkár: az európai vidék ügye egyre inkább közép-európai ügy

Az európai vidék ügye egyre inkább közép-európai ügy a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára szerint.

OTP: történelmi csúcs a második negyedéves eredmény

Az OTP-csoport történetének eddigi legmagasabb - egyszeri tételektől megtisztított - negyedéves eredményét érte el idén az április-júniusi időszakban.

Nagy veszteséggel nyitottak az európai indexek

Nagy indexcsökkenéssel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.

BUX: 36 796,42 pont, -0,07 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 25,02 pontos csökkenéssel, 36 796,42 ponton nyitott pénteken.

KSH: júniusban is stabilan nőtt az ipari termelés

Júniusban az ipari termelés 4,0 százalékkal, az első fél évben 5,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Kedvezőtlen hangulatra számítanak a tőzsdén az elemzők

Nemzetközi hatások miatt kedvezőtlen hangulatra számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az MTI-nek nyilatkozó elemzők, akik ugyanakkor az OTP-részvényektől jó teljesítményt várnak.