Pozitív kezdés várható Európában

Pozitív kezdésre lehet számítani pénteken az év utolsó kereskedési napján az európai értékpapírpiacokon.A határidős indexjegyzések alapján a főbb tőzsdék árfolyammutatói és az euróövezeti EuroStoxx50 index is 0,1 százalék erősödéssel kezdhetik a kereskedést. Pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal jelenteti meg előzetes adatait a németországi fogyasztói árak decemberi alakulásáról. Egyéb piacmozgató erejű európai makrogazdasági adat közzététele nem várható.

    

Csütörtökön az európai tőzsdék csekély forgalom közepette, London kivételével, veszteséggel zártak.

A pán-európai Stoxx 600 index 0,33 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,32 százalékkal csökkent, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,78 százalékkal. Londonban a nyersanyagipari ágazatnak köszönhetően 0,03 százalékkal zárt pluszban az FTSE-100 index. A frankfurti DAX index 0,69 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,55 százalék veszteséggel fejezte be a kereskedést, Madridban 0,71 százalék, Milánóban 0,36 százalék volt az indexcsökkenés.
    

Az indexeket csütörtökön leginkább a távközlési szolgáltató és technológiai cégek papírjai terhelték meg, a BT, Ericsson, Immarsat és a Nokia nagyot veszített árfolyamából. Az Airbus részvénye több mint egy százalékkal gyengült annak hírére, hogy az A380-as óriásgép gyártásának a beszüntetését fontolgatja, ha nem kap megrendelést az Emirates légitársaságtól.
    

Az amerikai indexek nyereséggel fejezték be a csütörtöki kereskedést, a DJIA-30 rekordon zárt, a 71-ik alkalommal az idei évben. Az ázsiai tőzsdék többségén indexemelkedéssel indult az év utolsó kereskedési napja. Az index csak Tokióban csökkent kismértékben. A Brent nyersolaj ára 0,65 százalékkal, hordónként 66,59 dollárra, a WTI ára 0,67 százalékkal, 60,24 dollárra emelkedett.


A WTI olaj ára 2015 júniusában állt legutóbb 60 dollár felett, a Brent pedig a héten korábban ért el 67 dollár feletti árat, amire 2015 májusában volt legutóbb példa. A csütörtöki áremelkedést az amerikai termelésben a múlt héten váratlanul bekövetkezett csökkenés váltotta ki. Az Egyesült Államok napi csaknem tízmillió hordó olajat termel. Elemzők arra számítottak, hogy az év végére már csatlakozik a napi tízmillió hordónál többet termelő országok Szaúd-Arábiából és Oroszországból álló szűk csoportjához.
    

A dollár árfolyama és az arany ára alig változott. Az eurót 0,07 százalékkal jegyezték erősebben 0,1950 dolláron. Az arany ára 0,04 százalékkal unciánként 1297,70 dollárra emelkedett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com