Mexikó Magyarország latin-amerikai jelenlétének legfontosabb pillére lesz a következő években, jelentősége egyre növekszik a magyar külkereskedelemben.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 20 millió forint bírságot szabott ki az Extreme Digital Zrt.-re, mert az tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a 2015-ös Black Friday kampányában - közölte a GVH csütörtökön az MTI-vel.
Jövőre indul az e-motorok sorozatgyártása az Audi Hungaria Zrt.-ben, az első gyártóberendezéseket már integrálták a gyártási folyamatba - tájékoztatta a győri székhelyű vállalat csütörtökön az MTI-t.
BUX: 38 615,11 pont, -1,34 százalék záráskor.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsának tagjává nevezte ki a köztársasági elnök Grimm Krisztinát december 1-jei hatállyal, a kinevezés hat évre szól - közölte a GVH szerdán az MTI-vel.
A keddi veszteséges zárás után szerdán is negatív tartományban indult a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon.
Egyre népszerűbb a biztosítás a munkáltatói juttatások között, míg 2015-ben a munkáltatók 13 százaléka kínált biztosítást a választható cafeteria rendszerében, ez az arány 2016-ban 18 százalékra, idén pedig 27 százalékra nőtt.
A befektetők sokszor nem néznek utána, hogy a sok haszon, amellyel kecsegtetik őket miből származik.
Átadták az első Távhő ökocímkéket, a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége (Matászsz) által létrehozott minőségi védjegyet hat távhőszolgáltató társaság vette át kedden Budapesten.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) a taxis szakmai szervezetekkel, érdekképviseletekkel, vállalkozásokkal egyeztetve 2018 január elsejétől 10 százalékos tarifaemelést kezdeményez a fővárosi önkormányzatnál.
Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) adatai szerint a szövetséghez tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak az idei harmadik negyedév végére 11,2 százalékkal 1247 milliárd forintra növelték vagyonukat az előző év hasonló időszakához képest.
A magyar Starschema Kft. adatelemzési és adatvizualizációs megoldásait alkalmazza az ENSZ világélelmezési szervezete, a World Food Programme (WFP), az együttműködés többek között a krízishelyzetek előrejelzésére, a segélyszervezet pénzügyi eszközeinek hatékonyabb felhasználására.