A taxis tevékenység szabályozásával a magyar kormány kifejezetten a jogellenes tevékenységet akadályozza, és továbbra is támogatja, ösztönzi az innovációs megoldásokat - mondta a Nemzeti Fejlesztési M...
Az öt szakszervezeti szövetség idén ismét együtt tartja a majálist a Városligetben, a rendezvény a Városligeti Szakszervezeti Emlékkő megkoszorúzásával kezdődik május 1-jén, délelőtt 10 órakor - közöl...
Az eddig elért gazdaságpolitikai eredmények méltatása mellett az állam gazdasági szerepvállalásának mérséklését sürgeti a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szokásos éves ellenőrzésének eredményéről pénteken...
Az állami intézményfenntartó jövőre 103 milliárdos többletet kaphat, a felsőoktatási intézmények 43 milliárdos pluszforrással számolhatnak a költségvetés tervezete szerint - közölte az oktatási államt...
A magyar gazdaság teljesítményének bővülése 2015-ben folytatódott, a bruttó hazai termék (GDP) 2015-ben 2,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, ezzel a gazdasági teljesítményváltozással a...
A márciusi stagnálás után áprilisban csökkentek a fogyasztói árak az euróövezetben - közölte pénteken az Eurostat.Az Európai Unió statisztikai hivatalának gyorsbecslése szerint az eurózónában áprilisb...
A fagykár észlelésétől számított 15 napon belül be kell jelenteni azt a kárenyhítés érdekében - mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke pénteken az M1 aktuális csatornán.A ...
Az ipari termelői árak márciusban átlagosan 1,6 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbinál, ezen belül a belföldi értékesítési árak 5,1 százalékkal csökkentek, míg az exportértékesítési ...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 24,38 pontos emelkedéssel, 26 865,13 ponton nyitott pénteken.A csütörtöki záró értékéhez képest 0,09 százalékkal erősödött.
(Forrás: MTI)...
Kis emelkedésre számít pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértő.Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta: alacsony forgalom mellett enyhén em...
Csak kevéssé változott, vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntekre virradóra a bankközi piacon.Az eurót péntek reggel 311,46 forinton jegyezték az előző esti 311,09 forint ...
Az UniCredit Jelzálogbank 2015-ben 3,2 milliárd forint mérleg szerinti nyereséget ért el az előző évi 813 millió forintos veszteséggel szemben, mérlegfőösszege 2015 végén 145,445 milliárd forint volt,...