Májusában az ipari termelés volumene 0,4 százalékkal csökkent, míg munkanaphatástól megtisztítva 5,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva, mivel idén kettővel kevesebb munkanap volt májusban, mint tavaly - erősítette meg kedden kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hiva
A hétfői erőteljes drágulás után, kedden reggel tovább nőtt a kőolaj ára a nemzetközi piacokon.
Az idén több mint 62 ezer adózó nem tette közzé határidőre éves számviteli beszámolóját, az adóhivatal eddig több mint 42 ezer mulasztónak küldött felhívást, aki még nem kapta meg az értesítését, a napokban számíthat rá - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.
Az Európai Bizottság, az uniós állami támogatási szabályok alapján, jóváhagyta a Magyarország által a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) számára nyújtott kétmilliárd eurós, mintegy 760 milliárd forintos tőkeinjekciót - tájékoztatott a brüsszeli testület hétfőn.
A kétkezi munkást ugyanúgy megilleti a tisztes bér, a munkahelyi biztonság és a pihenés szabadsága, ahogyan a topmenedzsert is - hangsúlyozta Magyar Péter miniszterelnök hétfőn Kecskeméten.
Az új kormány célja, hogy kiszámítható partneri viszonyt tartson fenn a Mercedesszel, ahogy minden más vállalattal is, amely szeretne beruházni Magyarországon - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök Kecskeméten hétfőn.
A közös agrárpolitikáról egyeztettek az Európai Néppárt (EPP) szakminiszterei munkareggelijükön - közölte Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter Facebook-bejegyzésében hétfőn.
Új részleget avatnak fel a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. kecskeméti gyárában, ezzel létrejön Európa legnagyobb és a világ második legnagyobb Mercedes-üzeme - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök hétfőn Kecskeméten.
Mintegy 1,5 milliárd forintos beruházással pizzagyár kezdte meg működését Szigetszentmiklóson, a kétezer négyzetméteres üzem Európa legnagyobb kapacitású kézműves nápolyi pizzagyára - közölte a The Dough LAB Zrt. az MTI-vel hétfőn.
Új fizetési lehetőséggel bővült a NAV-Mobil, a gépjárműadó már qvik-linkkel is befizethető - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
Rekordmagas értéket ért el a mezőgazdasági vállalatok fenntarthatósági indexe a K&H fenntarthatósági index 2026 első félévi felmérése szerint.
Országszerte 19 térségben, 5 hétvégén át várja az érdeklődőket a Nyitott Porta Napok 2026 – közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.