Öt szakszervezeti szövetség levélben fogalmazta meg véleményét a szociális párbeszédről, munkaügyi kapcsolatokról, a kormányzati bérpolitikáról

Öt szakszervezeti szövetség levelet írt Magyar Péter miniszterelnöknek, amelyben megfogalmazták a szociális párbeszéddel, a munkaügyi kapcsolatok rendszerével és a kormányzati bérpolitikával kapcsolatos véleményüket - közölték az érdekképviseletek szerdán az MTI-vel.

Trenkwalder: meghaladta a 2400 forintot a fizikai dolgozók átlagos órabére idén a második negyedévben

A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2430 forint volt a második negyedévben, ami 8,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért 2240 forintos szintet - közölte a Trenkwalder és az RSM Hungary az MTI-vel.

Az IKEA és a KASZ jelenleg is egyeztet képviselőik következő hivatalos találkozójának időpontjáról

Az IKEA és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) jelenleg is egyeztet a képviselőik közötti soron következő hivatalos találkozó időpontjáról - erősítette meg Eva Malá Beluská az IKEA People & Culture vezetője.

GVH: megkezdte a magyar fogyasztók kompenzálását a Temu

Megkezdte a magyarok kompenzálását a Temu, az online piactér európai üzemeltetője 2000 forint pénzbeli kompenzációt fizet minden magyar fogyasztónak, aki 2023 novembere és 2024 szeptembere között vásárolt a Temu weboldalon vagy az applikációban.

Vegyes mozgás az ázsiai börzéken, Tokióban nem volt kereskedés, emelkedik az olajár

Vegyesen mozogtak a vezető ázsiai tőzsdék indexei hétfőn.

Bezárja diósgyőri gyárát a Nestlé

A szezonális édességek iránti kereslet visszaesése miatt az év végén befejezi a termékek előállítását a Nestlé diósgyőri üzemében - erősítette meg a Nestlé Hungária pénteken az MTI információit.

Lezárult a Hunren Innovate 2026 Program pályázatainak értékelése

Lezárult a HunrenTech által meghirdetett Hunren Innovate 2026 Program pályázatainak formai és szakmai értékelése - tájékoztatta a HunrenTech pénteken az MTI-t.

Ösztönözné a pénzügyminiszter a lakossági és a vállalati aktivitást a tőzsdén

A lakosság és a vállalatok egyaránt jól járnának, ha még többen megismernék a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) nyújtotta befektetési és finanszírozási lehetőségeket - mondta a Budapesti Értéktőzsde Nyrt. (BÉT) pénteki ünnepélyes kereskedésindító csengetésén a pénzügyminiszter.

Rekordösszegű adó-visszatérítés érkezett idén az OTP Pénztárak tagjaihoz

Rekordösszegű adó-visszatérítés érkezett idén az OTP Pénztárak tagjaihoz.

Elemzők: idén 9-10 százalék körüli éves átlagbér-növekedés várható

Továbbra is pozitív képet mutat a bérfolyamatokról a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb átlagkereset-statisztikája az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint, akik idén 9-10 százalék körüli éves átlagbér-növekedést várnak.

Új vezetőt neveztek ki a Diákhitel Központ élére

Badics Lászlót nevezte ki a tulajdonosi jogok gyakorlója a Diákhitel Központ elnök-vezérigazgatójának - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.

Belép a cseh és a szlovák piacra a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.

Belép a cseh és a szlovák piacra a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt..