A kormány számára a fa és az erdő egy központi kérdés, a cél, hogy huszonhét százalékkal növeljék a fásult területek arányát Magyarországon - mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
2024 februárjában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 3,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit -jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024 februárjában az ipari termelés volumene 1,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
Az Interactive Venture Partners kezdeti 50 millió eurós befektetéssel elindította első kockázati-tőke alapját, amely Közép-Kelet-Európában induló vállalkozásokba kíván fektetni - közölte a cég csütörtökön az MTI-vel.
A kriptopiaci szereplők által működtetett ökoszisztéma még felügyelet, garanciális és kárviselési szabályok nélkül működik Magyarországon, ezért alapvető, hogy a fogyasztók előzetesen tájékozódjanak, pontosan milyen kockázatai vannak az általuk igénybe veendő kriptoeszközöknek.
Ismét közös nemzetközi szemináriumot rendez Budapesten a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a nemzetközi színtér egyik legismertebb, több mint 30 éves jogi továbbképzési intézménye, az Európai Jogi Akadémia - közölte a GVH csütörtökön az MTI-vel.
Egyre több adminisztrációs feladattal jár az európai uniós agrártámogatások lehívása.
2024. márciusban a fogyasztói árak átlagosan 3,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat.
Szerző: Ancsy
itt:
Informatika
A vállalati kiberbiztonság erősítése érdekében a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) 2024 áprilisában ismét egy többállomásos országos rendezvénysorozatot indít - jelentette be csütörtökön a hatóság.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A Szallas.hu oldalán foglaló magyar vendégek 8 százalékkal több éjszakát töltöttek belföldi szálláshelyeken az idei első negyedévben, mint egy évvel korábban, a foglalások száma pedig 6,4 százalékkal nőtt - közölte a szállásközvetítő portál szerdán az MTI-vel.
Zöld tőkepiac, zöld pénzügyi termékek, zöldülő banki törekvések - a zöld pénzügyi megoldások témája köré szerveződött az Energia21 legutóbbi ülése, ahol a magyar pénzügyi élet jelentős szereplőinek irányadása és szakértői hozzájárulása mellett egyeztettek az alapító tagok.