A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) üdvözli a vállalati hitelek átmeneti kamatcsökkentését, mert a hitelezési versenyt élénkítve kedvez a hitelfelvevőknek és hozzájárulhat a gazdasági növekedés helyreállításához - közölte a GVH kedden az MTI-vel.
Aláírásra került a világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító, kínai BYD jövőbeli szegedi üzemének helyszínt biztosító telek adásvételi előszerződése - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Mintegy 3,3 millió - 2023-ra váltott - éves autópálya-matrica érvényessége jár le 2024. január 31-én éjfélkor - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) kedden az MTI-nek küldött közleményben.
Tavaly év végén 75 ezer Európai Unión kívüli vendégmunkás dolgozott Romániában - írja az economica.net a Bevándorlásügyi Felügyelőség (IGI) adatai alapján.
2023 decemberében a turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 1,1 millió vendég 2,7 millió vendégéjszakát töltött el.
Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Budapesti Metropolitan Egyetem - közölte a BÉT az MTI-vel hétfőn.
A mezőgazdaság jövőjét meghatározó megoldások megvalósításában kiemelt szerep jut a jól képzett agrárszakembereknek - közölte a K&H a bank fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázatának eredményhirdetése kapcsán hétfőn az MTI-vel.
Megtartotta idei első ülését a Gazdasági Kamarák Egyeztető Fóruma, Nagy Márton a gazdasági növekedés helyreállítását támogató javaslatok kidolgozására biztatta a tagokat - jelentette be hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A fenntarthatóságról, a megújuló vagy annak gondolt energiaforrásokról és a mai kor emberének életmódjáról is beszélgetett Gelencsér Andrással, a Pannon Egyetem rektorával Áder János volt államfő a Kék bolygó című podcastjének hétfőn megjelent legújabb adásában.
Február közepéig mindenki megkapja a tavalyi jövedelme és az önkéntes pénztári, nyugdíj-előtakarékossági vagy nyugdíjbiztosítási befizetései után a munkáltatói, kifizetői és pénztári igazolásokat.
Magyarországon 189 millió eurónyi bevételkiesést okozott a vállalkozásoknak a hamisítványok forgalmazása, és emiatt 4466 ember munkája szűnt meg - közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal (SZTNH).
A legjobb fenntarthatósági jelentésért járó 2023-as Zöld Béka Díjat a Lidl Magyarország nyerte, míg az első legjobb jelentésnek járó különdíjat a Graphisoft Parknak ítélték oda - tette közzé honlapján a díjat meghirdető Deloitte Magyarország.