Megkezdődtek a szakértői és vállalatközi egyeztetések az ománi kőolaj és földgáz esetleges jövőbeli magyarországi importjáról - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, miután ománi kollégáját fogadta Budapesten.
A KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint novemberben a lakbérek országosan 0,8 százalékkal, a fővárosban 1 százalékkal nőttek egy hónap alatt.
A folyó fizetési mérleg októberi hiánya 1,556 milliárd euró volt, ami 428 millió euróval nagyobb deficit a szeptemberinél, de 136 millió euróval kisebb az augusztusinál - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön megjelent előzetes havi adataiból.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 25,79 pontos emelkedéssel, 45 110,68 ponton nyitott csütörtökön.
Az építőipari termelés volumene októberben az egy évvel korábbihoz viszonyítva 2,5 százalékkal csökkent a nyers adatok szerint, szeptemberhez képest 1,8 százalékkal mérséklődött a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján.
Iránykereséssel indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén az elemző szerint.
Rendszeres ágazati egyeztető fórumot indított a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) azzal a céllal, hogy a párbeszéd erősítésével, az aktuális feldadatok és témák megvitatásával még hangsúlyosabban jeleníthesse meg a szakmai szervezetek javaslatait - közölte az MTÜ szerdán az MTI-vel.
Az ingatlan iránt érdeklődők száma jelentősen csökken, a hirdetési kínálat nő, az eladási idő kitolódik és egyes szegmensekben elindult az árak lassú csökkenése - mondta Lipták Zsuzsa, az OTP Otthonmegoldások Kft. ügyvezetője sajtótájékoztatón Budapesten szerdán.
Dunaújváros jobbikos polgármestere továbbra is azt várja a kormánytól, hogy ne akadályozza a tulajdonosváltást az ISD Dunaferr Zrt-nél " úgy, mint az elmúlt években".
A Burger King és a Kentucky Fried Chicken (KFC) is megsértette a kereskedelmi törvényt, ugyanis az egyes italkategóriákban nem kínáltak alternatívákat a fogyasztóknak - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerdán az MTI-vel.
Az augusztus-októberi időszakban a villamosenergia felhasználás 1,7 százalékkal volt alacsonyabb, mint az előző öt év azonos időszakának átlaga a háztartási méretű kiserőművek (HMKE) termelésének előzetesen becsült adatait is figyelembe véve.
Novemberben nyolcezer ingatlan cserélt gazdát országosan a Duna House becslése szerint, míg éves szinten több mint 118 ezer adásvétel történt eddig az ingatlanpiacon.