OTP Jelzálog: tavaly a budapesti újlakás-forgalom harmadával esett vissza

A budapesti újlakás-forgalom tavaly harmadával esett vissza - derült ki az OTP Jelzálogbank legfrissebb, publikus beruházói és értékesítői adatokból összeállított Budapesti újlakás értéktérképéből.Az MTI-nek küldött hétfői közleményben kiemelték, a lakásárakkal és hitelkamatokkal, a szomszédban zajló háború eszkalációjával, a nehezen tervezhető kivitelezési időkkel és költségekkel leírható makrókörnyezetben a kereslet a múlt év elején még lendületben maradt, de az év végére látványosan befékezett a piac.
    

Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank vezető elemzője a közleményben rámutatott arra, hogy az 5900-as összesített forgalom 30 százalékos éves csökkenést jelent. A januártól júniusig eladott mintegy 3800 új társasházi lakás még hozta a megelőző öt év átlagát, az év második felében már csak 2100 fővárosi újlakás talált gazdára, aminél alacsonyabb volumennel csak a Covid megjelenésekor, 2020 első felében, illetve ezt megelőzően 2015 első felében lehetett találkozni.
    

Az OTP Jelzálogbank adatai szerint 2022-ben 6300 társasházi lakást adtak át Budapesten - ez nem egyenlő a használatba vételi engedélyekkel -, de 2023-ra 7100 megépülésére számítanak. Az idénre tervezett átadások számából toronymagas a XIII. kerület részesedése, az 1700 lakás a budapesti teljes volumen közel negyede.
    

A közlemény szerint negatív hatással volt az eladatlan lakáskészletre, hogy tavaly az új kínálat meghaladta a keresletet. A 2023. január elején elérhető, azonnal költözhető 640 darabos új lakáskészlet 2014 óta a negyedik legnagyobb féléves volumen. Aki rögtön költözne, továbbra is a XIII., XI. és VIII. kerületben találhat legkönnyebben ingatlant. Építés alatt állóból további 5100 darabos a fővárosi eladatlan készlet, ebből majdnem minden negyedik a XI. kerületben található - írják a közleményben.
    

A kereslet megtorpanása és az összességében bizonytalanná váló piaci környezet ellenére sem látszanak jelek az újépítésű lakások árának mérséklődésére. A beruházók inkább kivárnak az értékesítés indításával, emellett abban bízhatnak, hogy az ősszel a lakáspiac slágertémájává váló rezsiteher-növekedés hatására összességében nagyobb szeletet tudnak majd kihasítani a piaci forgalomból az energiahatékony új lakások - közölte az OTP Jelzálog.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Sztárok ingatlanjai, amiket még senki sem vett meg.

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

Összegyűjtötték a szakma íratlan szabályait.

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Bár nem tisztünk bonyolult piackutatásokat végezni és elemezni az eredményeket, egy kis betekintést azért mindenképpen szeretnénk nyújtani az érintetteknek – lássuk, milyen tényezőkre érdemes odafigyelni a hajlékbérlés és –vétel során, és hogy mik jellemzik az ingatlanpiac alakulását napjainkban – é

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Míg az ország egyik felében szárnyal az ingatlanpiac, addig a másikban gyakorlatilag semmi változásról nem tudnak beszámolni az ingatlanpiaci szakemberek, pedig az eladó ingatlanok kínálatában a kelet...

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Most igazán kedveznek a feltételek az ingatlan vásárláshoz. Azok, akik most kívánnak ingatlant vásárolni, meglepően tapasztalhatják, hogy minden korábbinál kedvezőbb áron juthatnak hozzá jó állapotba...

100% rezsicsökkentés a családiházakban

100% rezsicsökkentés a családiházakban

Akár 100%-kal csökkenti a rezsiköltséget azok számára egy cég, aki a az általuk forgalmazott családiházakat választják otthonuknak. Nem kell megijedni ez nem a kormány legújabb választási ígérete és ...

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

A magyar piacon egyre népszerűbbek a könnyűszerkezetes, vagy másnéven készházak. A könnyűszerkezetes készházak előnyei között a legfontosabb a kiemelten magas energiatakarékosság, a gyors kulcsrakész...

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Nulla forint rezsiköltséggel üzemelő napelemes családiházakat kínál a kp.hu weboldal egész Európában, megdöbbentően olcsó bekerülési költséggel. Egy 100 m2-es nulla energiás kulcsrakész családiház 25...

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Egy-egy cég megítélésében fontos szerep jut annak, hogy irodája mennyire exkluzív irodaházban található meg. Az elegáns, szolgáltatásaiban is kifogástalan környezet egyértelműen arra enged következte...

Mérsékelné a jelzáloghitelesek kockázatait az Európai Parlament

Mérsékelné a jelzáloghitelesek kockázatait az Európai Parlament

A jövőbeni jelzáloghitelesek kockázatait mérsékelni hivatott intézkedéscsomagot fogadott el kedden az Európai Parlament. Az új uniós szabályok értelmében a hitelfelvevőknek az EU egész területé...

http://ujhazak.com