Az MNB felügyeleti vizsgálata nyomán 48 millió forint bírságot szabott ki a K&H Bankra.
A világ minden részéről 250 befektetővel tárgyaltak, erős az érdeklődés a magyar gazdaság és a magyar válságkezelési megoldások iránt - mondta a pénzügyminiszter a Facebookra feltöltött videójában pénteken.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) mind a fogyasztókat, mind a vállalkozásokat aktívan támogatja a karácsonyi időszakban a panaszok, jogviták elkerülése érdekében, emellett továbbra is fellép, ha a versenyt érintő jogsértést tapasztal - közölte a GVH pénteken az MTI-vel.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3,70 pontos emelkedéssel, 45 280,29 ponton nyitott pénteken.
Októberben a munkanélküliek száma 176 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,6 százalékos volt.
Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2022 szeptemberében a szankciók okozta gazdasági nehézségek ellenére is 17,8 százalékkal nőtt a bruttó átlagkereset Magyarországon, így a teljes alkalmazásban állók bére 504 100 forintot tett ki.
Az infláció elleni küzdelem sikeres lesz - jelentette ki Patai Mihály, a jegybank alelnöke a BÉT50 konferencián csütörtökön Budapesten.
Tavaly a primer belföldi energia felhasználás 67,9 százalékát elsődleges fosszilis energiahordozók, 15,2 százalékát nukleáris energia, 11,7 százalékát elsődleges megújuló energiaforrások, 4,0 százalékát villamos energia import biztosította.
Befejezte a Debrecenben épülő BMW-gyár villamosenergia-ellátásához szükséges alapinfrastruktúra-fejlesztés kivitelezési munkálatait a Forest-Vill Kft. - közölte a cég csütörtökön az MTI-vel.
A lakosság és a vállalkozások konjunktúraérzete kismértékben javult a Századvég Konjunktúrakutató 2022. novemberi felmérése alapján - közölték csütörtökön az MTI-vel.
Egy regionális felmérés szerint a magyar cégek vezetői nincsenek kellően felkészülve egy esetleges kibertámadásra, a vállalatok alig 17 százaléka rendelkezik kiberbiztonsági politikával, illetve eljárásokkal egy kibertámadás esetére.