Az MNB 30 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Posta Biztosítóra, egyebek közt a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások nyilvántartási rendszerében, az informatikai biztonság terén, a kiszervezésekben, a kárrendezésben, illetve az ügyféltájékoztatásban felmerült hiányosságok miatt.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) információi szerint egyes szálláshelyszolgáltatók árrögzítésre utaló egyeztetéseket folytatnak a jövő évi budapesti Európa Liga döntőjével kapcsolatban, ez pedig versenyjogi szabályokat sérthet - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
Az Indotek Group külföldi plázaportfóliójára is kiterjeszti felújítási programját, közel 15 millió euróból bővíti és megújítja a Marosvásárhelyen található plázáját - közölte a magyarországi befektetési csoport csütörtökön az MTI-vel.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,14 pontos emelkedéssel, 44 930,66 ponton nyitott csütörtökön.
Szeptemberben a bruttó átlagkereset 17,8 százalékkal 504 100 forint forintra nőtt, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 18,4 százalékkal magasabb, 347 500 forint volt - ismertette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Iránykereséssel indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a nap folyamán alacsony forgalom várható - írta Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában.
Tavaly 829 hektárról 5611 tonna fokhagymát takarítottak be Magyarországon, 8 százalékkal többet az előző évinél - derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összefoglalójából, amely szerint az idén az aszály miatt a fokhagyma fejmérete kisebb lett, ugyanakkor jó minőségű a termés.
Szerző: Ancsy
itt:
Szerencsejáték
Novembertől a Mol újabb 307 töltőállomásán értékesíti a Szerencsejáték Zrt. termékeit - közölte a nemzeti lottótársaság az MTI-vel szerdán.
Az idén 200 cég érdemelte ki a Szerethető Munkahely díjat a Magyarországon az idén hatodik alkalommal rendezett versenyen, amelyben több mint 1700 cég vett részt - közölte a dreamjobs.hu, a verseny szervezője szerdán az MTI-vel.
Módosításokkal elfogadta a bukaresti képviselőház szerdán a kormány augusztusban hozott "ársapka-rendeletét", a következő három fűtési szezonra kiterjesztve a villamos energia és gáz fogyasztói árának középtávú hatósági korlátozását.
A magyarok 62 százaléka használja okostelefonját az interneten vásárlásra és fizetésre, közel negyedük a boltokban is mobiltelefonnal fizet - derül ki a Visa vizsgálatából, amelyet nyolc közép- és kelet-európai országban végzett a kártyakibocsátó társaság.
A kihívások ellenére a folyamatos import és a 86 százalékos tárolói készlet biztosítja az idei télen a fűtéshez szükséges gázt, ugyanakkor már a következő fűtési szezon is fókuszba került - jelentette ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).