Szijjártó Péter: idén is megdőlt a beruházási rekord Magyarországon, 2600 milliárd forint értékben érkezett befektetés (2. rész)

Az idén is megdőlt a beruházási rekord Magyarországon, 6,5 milliárd euró, azaz 2600 milliárd forint értékben érkezett befektetés - közölte Szijjártó Péter szerdán a Facebook-oldalán, a külgazdasági és külügyminiszter hozzátette: a befektetői listán Dél-Korea végzett az első helyen volumenben, de az újonnan létrehozott munkahelyek számát tekintve Németország vezet.A miniszter közölte, a magyarországi beruházási struktúra egészséges, a befektetések 48 százaléka Keletről, 42 százaléka Nyugatról érkezett, a magyar befektetések pedig elérték a 10 százalékot. Hozzátette: a beruházások döntő többsége az elektromosautó-iparba érkezett.
   

"Nekünk, magyaroknak, nem lehet más a célunk, mint hogy kimaradjunk a recesszióból, hogy fenn tudjuk tartani a magyar gazdaság fejődési ütemét. Ezt csak úgy lehet elérni, ha minél több beruházást hozunk az országba.

Ezek teremtenek munkahelyeket, ezekből lesz teljesítmény, a teljesítményből pedig gazdasági növekedés" - fejtette ki a miniszter.
   

Szijjártó Péter szerint minden eddiginél nagyobb jelentősége van annak, hogy az idén újra megdőlt a beruházási rekord, hiszen eddig soha nem érkezett annyi beruházás Magyarországra, mint idén. Aláhúzta, mindebben nagy szerepe van a kormányzat beruházásösztönzési rendszerének is. A kormány ugyanis nagyon sok erőfeszítést tett annak érdekében, hogy itt találkozzon a keleti és a nyugati gazdaság.
   

Elmondta, hogy ma a keleti és a nyugati gazdaság igazi találkozási pontja az elektromosautó-ipar. Közölte, a nagy nyugat-európai, német autógyártók hamarosan átállnak arra, hogy a nagyobb hangsúlyt az elektromos autók gyártására fektetik. Ehhez pedig elektromos akkumulátorokra van szükség, amelyeket alapvetően Keleten gyártanak a kínaiak és a koreaiak. Ugyanakkor ma már Magyarország is jó találkozási pontnak bizonyul a keleti és a nyugati gazdaság számára.
    

Szijjártó Péter kifejtette: "Magyarország lett az elektromos autóipari átállás Európa-bajnoka. És úgy vagyunk harmadikak a világon az elektromos akkumulátorok gyártásában, hogy a legnagyobb európai elektromos akkumulátor-gyártás építése a jövő esztendő elején fog megkezdődni, tehát az Európa-bajnoki cím után a világbajnoki címnek is reális várományosai vagyunk".
   

A miniszter közölte azt is, hogy az idén érkezett beruházások 73 százaléka kötődik az elektromosautó-iparhoz. Ezen belül 43 százalék az elektromos akkumulátorgyártáshoz, 30 százalék pedig olyan autópari beruházás, aminek a fókusza ma már az elektromos vagy hibrid meghajtású autók gyártása. Szijjártó Péter beszélt arról is, hogy tradicionális magyarországi ágazat, az élelmiszeripar is felkerült arra a listára, amelyen a kétszámjegyű a beruházási arányú ágazatok vannak. Az élelemiszeripar a befektetések 10 százalékát vonzotta. További 8 százaléknyi befektetés pedig a szolgáltató központok ágazatába érkezett, ami azért fontos, mert itt a diplomás, nyelveket beszélő fiatalok dolgoznak, és ezért kiemelt jelentőségű ágazat.
    

A miniszter elmondta, az idei esztendő rendkívüli nehézségeket tartogatott mind külpolitikai, mind gazdasági területen. A világjárvány következményeinek kontroll alá helyezésével azt gondoltuk, hogy olyan nehéz időszakon vagyunk túl, amelyhez foghatót nem fogunk tapasztalni az elkövetkező időszakban - mondta, hozzátéve, hogy "csalódnunk kellett, hiszen februártól olyan háborús időszak kezdődött, ami rendkívüli megpróbáltatások elé állított mindannyiunkat".
    

A háború és az arra adott abszolút elhibázott brüsszeli szankciós válaszok miatt az európai gazdaság a recesszió irányába halad - jelentette ki, és úgy vélte, minél tovább tart a háború, minél több szankciós intézkedést fogad el Brüsszel, annál nehezebb helyzetbe kerül az európai gazdaság. Ugyanakkor annál többet nyernek azok, akiknek az az érdeke, hogy az európai gazdaság mélyrepülésbe kerüljön - jegyezte meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com