Csökkenéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

A nemzetközi befektetői hangulat továbbra is negatív, így hétfőn várhatóan csökkenéssel nyit a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - írta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek küldött előrejelzésében.

A Takarékbank lefelé módosította a tavalyi és az idei növekedési előrejelzését

A Takarékbank és a Magyar Bankholding makrogazdasági elemzői a 2021-es GDP-prognózisukat 6,9 százalékra mérsékelték a korábbi 8 százalékról, az idei évi növekedési előrejelzésüket pedig 6 százalékra a korábbi 7 százalékról, alapvetően az alkatrészhiányok miatt.

PM: 5101,5 milliárd forint volt a központi alrendszer tavalyi hiánya

Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere 5101,5 milliárd forintos hiánnyal zárt tavaly.

Digitális oktatási programot indít a Telekom

Oktatási programjában valós iskolai környezetben fejleszt digitális tartalmakat a Telekom, azért, hogy a tanulás élményszerű, a tudás pedig mindenki számára elérhető legyen - közölte a vállalat pénteken az MTI-vel.

AM: jelentős fejlesztés előtt áll az élelmiszeripar

Az élelmiszeripar a leginnovatívabb iparágak közé tartozik, az ágazat szereplői egyre több célzott forrást igényelhetnek a technológiai fejlesztéseikre és az újításokra.

BUX: 52 356,55 pont, +0,01 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 6,90 pontos emelkedéssel, 52 356,55 ponton nyitott pénteken.

Csökkenéssel kezdhet a tőzsde

Kedvezőtlen részvénypiaci hangulat várható, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) csökkenéssel nyithat pénteken - írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

A BMW erős évet zárt 2021-ben

A BMW 8,4 százalékkal növelte értékesítését a globális válság ellenére 2021-ben, és nem tart attól, hogy a 2022-es év teljesítményét gyárbezárás, illetve a termelés leállítása fogja veszélyeztetni - hangzott el a BMW Magyarország sajtótájékoztatóján, csütörtökön Budapesten.

Nagy István: a technológiai megújulásnak pótolhatatlan szerepe van a versenyképesség megtartásában

Az innovációnak, a technológiai megújulásnak pótolhatatlan a szerepe a versenyképesség megtartásában, ezért az a cél, hogy minél több vállalkozás meglássa a korszerűsítésben rejlő lehetőségeket - mondta az agrárminiszter Kaposváron csütörtökön.

NAK: jelentős fejlesztésekkel menthető meg a magyar diótermesztés

Jelentős fejlesztésekkel és kutatásokkal menthető meg a magyar diótermesztés, amely az utóbbi években elvesztette a versenyképességét a nemzetközi piacon - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-vel csütörtökön.

Átlagosan 7 százalékos alapbér-emelésről szóló bérmegállapodást írtak alá a B. Braunnál

Átlagosan bruttó 7 százalékos alapbér-emelésről szóló megállapodást írt alá az orvostechnikai eszközöket gyártó B. Braun a dolgozói érdekképviseletekkel csütörtökön, a vállalat gyöngyösi telephelyén.

MKIK: egyre több iskolás szeretne szakmát és érettségit szerezni

Egyre több nyolcadik osztályos iskolás szeretne szakmát és érettségit szerezni - derült ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) pályaorientációs felméréséből, amelynek összegzését csütörtökön juttatta el az MTI-hez a szervezet.