A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 4,31 pontos emelkedéssel, 52 963,58 ponton nyitott szerdán.
Újranyílik a népszerű mezőgazdasági kisüzemek támogatása elnevezésű pályázati kiírás - jelentette be Nagy István agrárminiszter.
A kedvező nemzetközi befektetői hangulat miatt szerdán ismét emelkedéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - írta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában.
Magyarország az orosz-magyar gázszállítási szerződében szereplő mennyiség emeléséről is szeretne tárgyalni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Moszkvában.
A nehézségek ellenére jól teljesít az élelmiszer- és mezőgazdaság, folytatódik a magyar agrárium felzárkózása a nyugati versenytársakhoz - mondta az OTP Agrárágazati Igazgatóságának keddi sajtóeseményén Budapesten az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
Keddtől érvényes az élelmiszerárstop, és már hideg élelmiszer is vásárolható SZÉP-kártyával egészen május 31-ig - írta közösségi oldalán a kormányszóvivő.
A Nagyvállalati Beruházási Támogatási Program keretében a kormány a Hungerit Zrt. több mint 2 milliárd forint értékű fejlesztéséhez 1 milliárd forintos támogatást nyújtott - jelentette be Varga Mihály pénzügyiniszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
A hat alapvető élelmiszer árának befagyasztásával havonta több ezer forintot takaríthatnak meg a magyar családok - közölte Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a szaktárca keddi közleménye szerint.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az Európai Unión kívüli országokból fát, faterméket importáló piaci szereplők vizsgálata során 15 esetben hiányosságok pótlására kötelezte az érintetteket, a hat legsúlyosabb szabálysértőt pedig eltiltotta a kereskedelmi tevékenység gyakorlásától.
Magyarország harmadik a benzinmotorok, ötödik az elektromos akkumulátorok és hatodik a dízelmotorok exportjában a világon - jelentette ki a minisztérium keddi közleménye szerint Nagy István agrárminiszter a John Deere vállalat képviselőivel folytatott tárgyalások után, Washingtonban.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 53 442,24 ponton nyitott kedden.
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított januári értéke 50,7 pont, a válaszadók az előző hónaphoz képest tizedik hónapja kedvezőbb folyamatokról számoltak be; a kimagasló, 65,5 pontos decemberi után csökkent az index értéke, de továbbra is bővülést jelez.