A már évek óta veszteséges szőlőtermesztés nem tartható fent a jelenlegi hazai nagykereskedelmi borárak mellett, amennyiben nem történik 15-20 százalékos nagykereskedelmi áremelés, úgy a magyar szőlő-bor ágazat helyzete teljes mértékben ellehetetlenül a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szerint.
Az elmúlt évtizedben országosan hatezer kilométernyi útszakasz újult meg, az idén pedig ezer kilométer felújítását tervezték, de már több mint 1200 kilométeren eljutottak legalább a munkakezdésig.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,89 pontos emelkedéssel, 54 783,54 ponton nyitott csütörtökön.
Szeptemberben a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 687 ezer volt, 9 ezerrel több az előző havinál.
Szeptemberben a munkanélküliek száma 195 ezer, a munkanélküliségi ráta az előző havival azonos, 4,0 százalékos volt.
Instant tésztalevest vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), mert a termékben üvegdarabok fordulhatnak elő.
Iránykereséssel indulhat a csütörtöki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.
A tejágazat alapvető ágazata a mezőgazdaságnak és az élelmiszeriparnak, ezért fontos a stabil működése - mondta Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára.
Idén már 12. alkalommal hirdették meg a Virtuális Erőmű Program (VEP) energiahatékonysági kiválósági pályázatát, amelynek jubileumi díjátadó ünnepségét szerdán tartották a Parlamentben.
Az Európai Bizottság új intézkedéscsomagra vonatkozó javaslatokat fogadott el, hogy erősítse a bankok ellenállóképességét és felkészültségét a gazdasági sokkhatásokkal szemben, miközben továbbra is hozzájárulnak Európa gazdasági kilábalásához és az átálláshoz a klímasemlegességre.
Novemberben kezdődik Magyar Nemzeti Bank (MNB) Szabadság téri székházának teljes felújítása - közölte az MNB szerdán az MTI-vel.
A harmadik negyedévben 14,2 ezer négyzetméterrel - az East Gate Business Park Fót és a Login Business Park Dunakeszi átadásával - bővült a budapesti és a Budapest környéki agglomeráció spekulatív ingatlanállománya - közölte a Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma az MTI-vel szerdán.
