Rendben elindult a második tanév a megújult szakképzési rendszerben, amely társadalmi presztizsének emelkedését jelzi, hogy a tavalyihoz képest 10 százalékkal több diák jelentkezett a szakképzésbe.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,16 pontos csökkenéssel, 51 946,80 ponton nyitott csütörtökön.
Júliusban a belföldi értékesítési árak 18,3 százalékkal, az export értékesítési árak 13,0 százalékkal növekedtek az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva.
A kissé bizonytalan nemzetközi hangulatban iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön - írta az MIT-nek küldött kommentárjában Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.
Gyengült kissé a forint csütörtök reggelre az előző esti árfolyamához képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizapiacon.
A magyar gazdaság teljesítménye a második negyedévben felülmúlta nemcsak a 2019 második negyedévi, hanem a járvány előtti utolsó negyedév, 2019 negyedik negyedének szintjét is, ráadásul a növekedés viszonylag kiegyensúlyozottan, minden területre kiterjedt.
Indul a munkahelyi képzéseket támogató 70 milliárd forintos kormányzati program, első körben 15 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a vállalkozások október 1-jétől.
Az MNB kiterjeszti a hitelintézetek számára zöld vállalati és önkormányzati tőkekövetelmény-kedvezmény programját az elektromobilitás és a fenntartható agrárium fejlesztésének céljával - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank szerdán az MTI-t.
A pályázati folyamat és a beszerzések támogatása érdekében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közétkeztetési információs oldalt hozott létre.
Indul a munkahelyi képzéseket támogató 70 milliárd forintos kormányzati program, első körben 15 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a vállalkozások október 1-jétől.
Befejeződött a geotermikus fűtési rendszer kiépítése Szeged-Rókuson és az Északi városrészben, a beruházás mintegy 3,75 milliárd forintból, uniós támogatással valósult meg.
Júniusban az export euróban számolt értéke 21,8 százalékkal, az importé 25,1 százalékkal nőtt, a 629 millió euró exporttöbblet 98 millióval kevesebb lett az egy évvel korábbinál.