A világgazdaság új korszaka éles versennyel kezdődik, de ezzel együtt új lehetőségek nyílnak a magyar cégek előtt külföldön - mondta a külgazdasági és külügyminiszter abból az alkalomból, hogy szerdán 30 cég kapott okiratot a külpiaci terjeszkedést segítő állami támogatásról.
Az Egyesült Királyság távozásával az Európai Unióból a Revolut Ltd. magyar ügyfeleinek szerződései átkerültek az ugyanolyan szolgáltatást nyújtó, továbbra is az EU-n belül működő Revolut Payments UAB-hoz.
Szerdán és csütörtökön megérkeznek az általánosösztöndíj-utalások a szakképzésbe járó, elsőéves fiatalok számláira - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
A kormány kiemelt célja a jogszerű foglalkoztatás elősegítése, a gazdaság további fehérítése, ezért törvénymódosítási javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról, valamint a foglalkoztatás felügyeletéről.
Ukrajnának teljes mértékben, jóhiszeműen és maradéktalanul tiszteletben kell tartania és végre kell hajtania valamennyi nemzetközi szerződéses kötelezettségét - jelentette ki Győri Enikő fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében szerdán.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,49 pontos csökkenéssel, 32 992,20 ponton nyitott szerdán.
Továbbra is negatív a nemzetközi befektetői hangulat, ezért csökkenés várható a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán a délelőtti órákban az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.
A jövő év elején az Országgyűlés elé terjesztik az új nemzeti környezetvédelmi programot a jelenleg érvényben lévő program beszámolójával együtt.
Az öt legnagyobb magyar sörgyártó idei együttes forgalma 5,5 százalékkal, 4,9 millió hektoliterre csökkent a harmadik negyedév végére az előző év azonos időszakához képest.
Spanyolországban a harmadik negyedévben 355 ezerrel, 10,5 százalékkal emelkedett a regisztrált munkanélküliek száma a második negyedévhez képest, amellyel a munkanélküliségi ráta 16,2 százalékra nőtt - közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) kedden.
Évről évre nő az online vásárlások és a vásárlók száma is Magyarországon, a felnőtt lakosságból 3,3 millióan vásárolnak online és közülük több mint 2 millióan külföldről is, főleg Kínából rendeltek már terméket - derült ki a GKI Digital Magyar Posta felkérésére készített reprezentatív kutatásából.
A keleti nyitás politikáját méltatta és a keleti együttműködés elmélyítésének közös érdekét hangsúlyozta a jegybankelnök és a külgazdasági miniszter a Budapest Eurázsia Fórum 2020 című, online konferencián.