A kormány benyújtotta a nagybevételű cégeket terhelő kiskereskedelmi különadóról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlésnek - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-vel.
A munkahelyvédelmi bértámogatás igényléshez a weboldalon (https://www.munka.hu/) már elérhető az új, módosított formanyomtatvány, amelynek segítségével még egyszerűbben kérvényezhető a támogatás - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel.
Több évtizedes adósságát törleszti az állam az osztatlan közös földtulajdon felszámolásával.
Részben a koronavírus-járvány miatt jelentősen romlott az Airbus március 31-ével zárult első negyedéves pénzügyi eredménye az egy évvel korábbihoz képest.
A gazdaságvédelmi akcióterv második fázisa öt fő területre, a munkahelymegőrzésre, a munkahelyteremtésre, a kiemelt ágazatok megerősítésére, a vállalkozások finanszírozására, a családok és nyugdíjasok védelmére koncentrál.
Adathalász csalók küldenek elektronikus leveleket az NKM Energia Zrt.-re hivatkozva - közölte a szolgáltató az MTI-vel szerdán.
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1326 forint volt az első negyedévben, ami 19 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában mért 1115 forintos szintet - derül ki a Trenkwalder és a BDO Magyarország MTI-hez eljuttatott közös közleményéből.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) folyamatosan postázza az szja-tervezeteket azok számára, akiknek nincs ügyfélkapus regisztrációjuk, ezzel a lehetőséggel április 15-ig több mint 300 ezren éltek - közölte a NAV szerdán az MTI-vel.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) augusztus 4-ig meghosszabbította a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. (CIG EMABIT) szavatolótőke-helyzetének rendezési határidejét - közölte a jegybank az MTI-vel szerdán.
Vegyes indexekkel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,91 pontos emelkedéssel, 33 810,13 ponton nyitott szerdán.
Márciusban az ipar belföldi értékesítési árai átlagosan 1,5 százalékkal nőttek, ezen belül a feldolgozóipar árai 3,3 százalékkal emelkedtek, az energiaiparé 1,9 százalékkal csökkentek.