2023 után tavaly is mintegy negyedével kevesebb földgázt használt fel Magyarország a nemzetközi energiaválság előtti szintnél.
Idén is március 15-étől érhetők el az szja-bevallási tervezetek az adóhatóság eSZJA-oldalán - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.
Az árak önkéntes csökkentése jó a családoknak és élénkíti a versenyt - hívta fel a figyelmet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerdai közleményében.
A nagy érdeklődésre való tekintettel folytatódik a hazai vállalkozások képzéseinek támogatása.
A 2024-es év eredményei alapján a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. egyszeri bruttó 800 ezer forint összegű eredményrészesedést biztosít aktív dolgozóinak áprilisban.
Az utolsó negyedév 1,2 százalékos csökkenést hozott a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díjában a megelőző negyedévhez képest, a díjszint így a fél évvel ezelőtti 57 ezer forintos értéken áll.
Beérkeztek az első pályázatok a kistelepülések italüzleteinek 3 milliós támogatására, az ország számos különböző pontjáról már az első napon több tucat falusi kiskocsma üzemeltetője adta be igénylését - közölte a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. szerdán az MTI-vel.
Ami manapság a boltokban zajlik az elfogadhatatlan, az árak emelésének a családok és a nyugdíjasok érdekében gátat kell szabni!
Lassan véget ér a háztartásokat a zöldenergia termelésében és tárolásában segítő pályázatra beérkezett támogatási kérelmek teljes feldolgozása.
Kiberbiztonsági tananyaggal bővült a március 3-án elindult tizenegyedik PÉNZ7 pénzügyi és vállalkozói témahét, amelyre a regisztrált intézmények száma idénre megduplázódott - jelentette be Vékony Anett.
Idén már csaknem 500-an regisztráltak a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Pénziránytű Alapítvány közös kezdeményezésére, a BÉT Részvényfutamra.
Az önkormányzatok számlavezetésének módosítása a közpénzek hatékonyabb kezelését szolgálja.
