Az instant ételek gyártása terén a piacvezetők közé tartozó, japán Nissin Foods most a második európai gyártóüzemét is Kecskemétre hozza, a 40 milliárd forint értékű beruházással megduplázzák a cég eddigi helyi kapacitását - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Az önkéntes nyugdíjpénztárak 2024-ben 13,79 százalékos átlagos nettó hozamot értek el, ezzel az elmúlt két évtizedben először sikerült két egymást követő évben is két számjegyű hozamot elérni.
A SZÉP-kártya egyre fontosabb szerepet kap a magyar háztartások pénzügyi életében, népszerűsége pedig tavaly tovább növekedett, ezzel hozzájárul a hazai turizmus és vendéglátóipar fejlődéséhez is.
Idén a pénteki nap az utolsó lehetőség azoknak a vállalkozóknak, akik az új szabályok szerint alanyi adómentességre szeretnének áttérni.
2025 januárjában az ipari termelői árak átlagosan 9,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit.
A kedvezőtlenre forduló nemzetközi befektetői hangulat miatt péntek reggel csökkenéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az Equilor Befektetési Zrt. elemzőjének előrejelzése szerint.
2025. januárban a kivitel volumene 2,5 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszaki szintet, a behozatalé viszont 1,3 százalékkal elmaradt attól.
Italcsomagolások zsákos beöntését kezelő gyorsvisszaváltók lakossági tesztelését kezdte meg a MOHU – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
A hazai turizmus lendületesen kezdte az évet: 2025 januárjában országszerte több mint 1 millió vendég érkezett a szálláshelyekre, ami 18 százalékos emelkedést jelent az előző év azonos időszakához képest.
A foglalkoztatottak száma továbbra is kiemelkedő, miközben a munkanélküliség továbbra is az európai uniós átlag alatt van - állapította meg a legfrissebb munkaerőpiaci adatokról kiadott csütörtöki közleményében Czomba Sándor.
A felszámolási eljárás kezdeményezése után, de még a felszámolás bírósági elrendelése előtt megállapodást lehet kötni a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV) - közölte az adóhatóság csütörtökön az MTI-vel.
Elkezdődött a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) idei lakásbiztosítási kampánya - közölte az érdekképviselet csütörtökön az MTI-vel.
