Szerző: Ancsy
itt:
környezetvédelem
Az Agrárminisztérium az Európai Unió irányelvei alapján egy országos levegőszennyezettség-csökkentési programot készített, de mivel a program megvalósításához a 2020-as költségvetésben nem rendeltek forrásokat, félő, hogy a kormány erre a célra legkorábban csak 2021-től biztosít keretet.
A versenyképességi elemek közül a tudásnak, az innovációnak óriási szerepe van a hozzáadott érték alakulásában - hangsúlyozta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerdán a Figyelő üzleti hetilap TOP200 konferenciáján, Budapesten.
Magyarország erdős, fás felületeinek minél nagyobb mértékű növelése érdekében indította az Agrárminisztérium az Országfásítási programot - közölte a tárca parlamenti államtitkára szerdán Szolnokon.
Az ötlettől a termék értékesítéséig sok lépés van, ezért segíteni kell a feltalálókat a cél elérésében - mondta a Valor Hungariae Zrt. (Valor) vezérigazgatója szerdán az M1 aktuális csatornán.
Az őszi hónapokban ismét jól teljesít az ingatlanpiac, így a tavasz végi és nyári gyengébb hónapok ellenére a tavalyihoz hasonló, erős évet zárhat idén is - derült ki a Duna House Barométeréből.
Elsősorban a járműgyártás kibocsátásnak 22,0 százalékos, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának 26,1 százalékos növekedésének köszönhetően az ipari termelés volumene szeptemberben 11,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,62 pontos emelkedéssel, 43 492,95 ponton nyitott szerdán.
Kisebb csökkenéssel indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (MTI) az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke szerint a digitalizáció új lehetőséget kínál a változásra a közpénzekkel és közvagyonnal való felelős gazdálkodás ellenőrzése terén.
A magyar-szerb kapcsolatok dinamikusan fejlődnek, mindkét ország szeretné kihasználni az ebből adódó kedvező üzleti lehetőségeket - hangsúlyozta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára kedden a magyar-szerb üzleti fórum megnyitóján, Budapesten.
Az Erste Bank adózás előtti eredménye 11,2 százalékkal mintegy 47 milliárd forintra nőtt az idei első kilenc hónapban - mondta Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary elnök-vezérigazgatója kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
Magyarországon még mindig sok olyan papír kerül a szemétbe megsemmisítés nélkül, amely érzékeny adatot tartalmaz.