Csúsztatásokat és valótlanságokat tartalmaznak azok az elmúlt napokban megjelent hírek, miszerint a paksi atomerőmű riasztást adott ki a Duna vízének megemelkedett hőmérséklete miatt.
Még több levél válik követhetővé a posta szeptember elsejétől induló elektronikus kézbesítési rendszere által - közölte a Magyar Posta Zrt. szóvivője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
A gazdaság teljesítményének köszönhetően júliusban 37,2 milliárd forint többlettel zárt a költségvetés.
Júliusban a fogyasztói árak átlagosan 3,3 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, júniushoz viszonyítva átlagosan 0,2 százalékkal emelkedtek az árak - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Júliusban 2,7 százalékra nőtt a júniusi 2,6 százalékról a munkanélküliség Csehországban. Január óta ez az első hónap, amikor emelkedett a munkanélküliség - közölte csütörtökön a cseh munkaügyi hivatal.
Emelkedéssel nyitottak csütörtökön a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 18,85 pontos emelkedéssel, 40 302,37 ponton nyitott csütörtökön.
Emelkedéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kereskedése csütörtökön a pozitív nemzetközi hangulatot követve.
Második hónapja mutatott emelkedést Kína ritkaföldfém-kivitele júliusban annak ellenére, hogy Peking kilátásba helyezte bányászati terméke exportjának korlátozását az amerikai szankciókra válaszul.
Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok csütörtökön.
A Mitsubishi törzskönyvi engedélyt kapott a cariprazine termékre egyes ASEAN-piacokra - Szingapúr, Thaiföld - vonatkozóan - közölte a Richter Gedeon Nyrt. csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Az adóhatóság tavaly 190,6 ezer adószakmai vizsgálatot végzett, melyek 122 ezer adózót érintettek.