KSH: tavaly 2,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak (2. rész)

A fogyasztói árak átlagosan 2,4 százalékkal emelkedtek 2017-ben az előző évhez képest, decemberben pedig 2,1 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

KSH: tavaly 2,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak

KSH: tavaly 2,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.

Emelkedésre számítanak az elemzők

A pozitív nemzetközi hangulatnak is köszönhetően emelkedés várható a Budapesti értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.

Emelkedéssel nyithatnak a főbb európai piacok

Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai tőzsdék pénteken.

Az euróval szemben enyhén gyengült a forint

Az euróhoz képest pár fillérrel gyengült, a többi főbb devizával szemben viszont erősödött a forint a nemzetközi bankközi piacon péntek reggelre.

Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön, köszönhetően annak, hogy erősen indult a vállalati gyorsjelentési szezon.

A Nemzeti Közművek megvette az ÉGÁZ-DÉGÁZ Földgázelosztó Zrt.-t

A NKM Nemzeti Közművek Zrt. megvásárolta az ÉGÁZ-DÉGÁZ Földgázelosztó Zrt.-t, az eladó a korábbi GDF-Suez, az ENGIE International Holding B.V. - közölte a Nemzeti Közművek csütörtökön az MTI-vel.

Új légi járatokat remélnek Sármelléken a kormány 6,6 milliárdos fejlesztése révén

Az elkövetkező három évben megvalósuló, a kormány által biztosított 6,6 milliárd forintos összeg révén jelentős légijárat-fejlesztéseket remélnek a sármelléki repülőtéren - közölte az MTI érdeklődésére csütörtökön a repteret üzemeltető Hévíz polgármestere.

Felmérés: a magyarok több mint fele havonta takarít meg

A magyarok több mint fele havonta takarít meg egy bizonyos összeget, a rendszeresen spórolók aránya 8 százalékponttal emelkedett egy év alatt, és alig marad el az 57 százalékos európai átlagtól - közölte az Intrum Justitia követeléskezelő csütörtökön az MTI-vel.

BUX: 39 651,23 pont, -0,55 százalék záráskor

BUX: 39 651,23 pont, -0,55 százalék záráskor.

Ingyen malacokat ad a román kormány a mangalica és a báznai sertésfajták tenyésztőinek

Minimum kettő, maximum tíz ingyen malacot ad a román kormány azoknak az állattenyésztőknek, akik bizonyos feltételek mellett vállalják a mangalica és a báznai sertésfajták hizlalását - döntötte el szerdán a román kormány.

Az idén 61 milliárd forinttal támogatja az NKFI Alap a vállalkozásokat és a kutatóműhelyeket

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 2018-ban a vállalkozások innovációs, kutatási és fejlesztési tevékenységét összesen 30 milliárd forint, a kutatói-ipari együttműködéseket 31 milliárd forint keretösszegű pályázatokkal támogatja.