A Buda-Cash Brókerház felszámolója pénteken pert nyert a Saxo Bank ellen indított perben, a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumán.
Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei pénteken, miután öt egymást követő kereskedési napon is jelentős nyereségben zártak.
A tervek szerint az év második felében adják be Paks II létesítési engedélyének kérelmét - mondta Aszódi Attila, a paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár a Hungarian Energy Investors Forum 2018 energetikai konferencián pénteken Budapesten.
Több mint kétmilliárd forintból fejlesztik a Győr és Sopron környéki hulladékgazdálkodási rendszereket - közölték a hulladékgazdálkodási önkormányzati társulások az MTI-vel.
Indexemelkedéssel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 4,27 pontos emelkedéssel, 38 526,77 ponton nyitott pénteken.
Száz millió forintból jövedelempótló támogatást nyújt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezésére a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a tavaly októberi viharban kárt szenvedett fóliás termelőknek - közölte a NAK az MTI-vel pénteken.
A nemzetközi kedvező hangulattal összhangban emelkedés várható az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT).
Vegyesen alakult a forintárfolyam a főbb devizákkal szemben péntekre virradóra a nemzetközi devizapiacon.
Az árfolyam-erősödés folytatódására lehet számítani pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.
BUX: 38 522,50 pont, +0,18 százalék záráskor.
Az elmúlt évek intézkedései megteremtették a vadgazdálkodás jövőjének szakmai és pénzügyi alapjait, a szükséges jogszabályi keretet, de fel kell lépni a vadászati fegyvertartást értelmetlenül szigorító uniós kezdeményezés ellen.