Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Vegyesen nyitottak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Gyengüléssel indult a kereskedés a fontosabb nyugat-európai tőzsdéken pénteken, az előző napi emelkedés után.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,23 pontos csökkenéssel, 33 049,21 ponton nyitott pénteken.
Kivárásra, profit realizálásra számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
A csütörtöki záróértékek közelében kezdhetik a napot a fontosabb nyugat-európai tőzsdeindexek pénteken.
Vegyesen zártak a vezető ázsiai tőzsdék pénteken, és a még nyitva tartó börzéken sincs egyértelmű trend.
Vegyesen mozgott a forint péntek kora reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben csütörtök estéhez képest.
Idén Dél-Afrikában, Johannesburgban rendezték a világ legnagyobb fiatal vállalkozói kongresszusát, a Global Entrepreneurship Congress-t, amelyen 171 ország vállalkozásfejlesztői, köztük a magyar Fiatal Vállalkozók Hete szervezői vettek részt - közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.
Hat évre szóló közvilágítás fejlesztésről állapodott meg a DÉMÁSZ és a kecskeméti önkormányzat, ez alapján a szolgáltató több mint ezer új közvilágítási lámpa szereléséhez építi ki hálózatot a városban - közölte a nemzeti közműszolgáltatási rendszerhez tartozó társaság csütörtökön az MTI-vel.
Kedvező fordulat következett be az építőiparban a januári 18,5 százalékos éves bővüléssel, és optimizmusra ad okot, hogy jelentősen nőtt a hó végi szerződésállomány is - emelték ki az MTI-nek nyilatkozó elemzők csütörtökön.
Mintegy húszszázalékos árbevétel-növededést tervez idén a bonyhádi székhelyű autóipari beszállító Schäfer-Oesterle Kft., amely 2016-ban közel egymilliárd forintos technológiai fejlesztést hajtott végre.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése értelmében a vízi szárnyasokkal foglalkozó Tranzit-csoport bővítheti tevékenységi körét és csirkét is nevelhet, feldolgozhat és értékesíthet, ugyanakkor a csoport érdekeltségébe tartozó Tranzit-Ker és Tranzit-Food vállalkozások 1,8 millió forint bírságban rés