Már 23 ezren jelentkeztek az állami finanszírozású hivatásos gépjárművezetői képzésre, amely során hatezer ember kap lehetőséget a tanfolyam elvégzésére és elhelyezkedésre - tájékoztatta a program egy...
Csökkennek a szőlő és bortermelők, valamint a hegybírók adminisztrációs terhei október közepétől a Földművelésügyi Minisztérium (FM) rendeletmódosítása nyomán.A borászati adatszolgáltatás, valamint a ...
A Befektető-védelmi Alap (Beva) 83,3 milliárd forint össznévértékben bocsátott ki kötvényt október 7-én zárt körben, a befolyt összegből a jegybanktól eddig felvett 3 hónapos áthidaló kölcsönt törlesz...
A külkereskedelem kilátásai továbbra is kedvezőek, jelentős mértékű az augusztusi többlet az elemzők szerint.Suppan Gergely, a Takarékbank elemzőjének MTI-hez eljuttatott kommentárja szerint az adatok...
Egyre kiegyensúlyozottabb az ipari termelés szerkezete, a hagyományosan jól teljesítő járműipar mellett a gyógyszer- és az élelmiszeripar segítette a külkereskedelmet augusztusban - mondta Marczinkó Z...
Emelkedő indexekkel indult a kereskedés pénteken a fontosabb nyugat-európai tőzsdéken.A londoni FTSE-100 index 0,64 százalékkal, a frankfurti DAX-30 0,96 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 0,93 száza...
Csak fillérekkel mozdult el a forint árfolyama péntek reggelre a nemzetközi devizapiacokon.Az eurót 7 óra tájban 311,37 forinton jegyezték az előző esti 311,44 forinttal szemben. A dollár jegyzése 15 ...
Szerző: Vya
itt:
Belföldi hírek, Gazdaság
Továbbra is a termelési terv szerint folyik a munka az Audi Hungaria Motor Kft. győri gyárában - közölte az MTI érdeklődésére a társaság csütörtökön, jelezve: a Volkswagen-csoport körül kialakult hely...
Szerző: Vya
itt:
világgazdaság
A német gazdasági kutató intézetek csütörtökön kiadott közös őszi konjunktúra jelentésükben 1,6 százalékos német GDP-növekedést jeleztek előre 2015-re és 2016-ra a 2014-es 1,6 százalék után - derül ki...
Szerző: Vya
itt:
Belföldi hírek, Gazdaság
Évi 500 ezer kilowatt beépített teljesítményű naperőművet épít mintegy 190 millió forintból a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászágón a Fotoszféra Kft. beruházásában a Newergies Kft. ; a naperőmű a terve...
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter (j) és Szabó Gergely, Harsány polgármestere a Harsányi Sópincében 2015. október 3-án.A harsányi sópince a község egyik legvonzóbb turisztikai látványossága, a ...
Egyre több európai országból keresik a minőségi magyar káposztaféléket, a szakemberek a belföldi - egészségtudatosabb - fogyasztás élénkülésére és a támogatási rendszer ösztönző hatására is számítanak...