Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Kereskedőház a Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetségével kedden; a megállapodás célja, hogy közösen tárják fel a magyar vállal...
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) tagjai számára kötelezővé tette, hogy biztonsági jegyet helyezzenek el a földrajzi jelzés nélküli borokra, amit a földművelésügyi miniszter kiterjeszt a piac továb...
Emelkedtek a lakásárak az idén a második negyedévben a megelőző negyedévhez és az egy évvel korábbihoz képest is, utóbbi nominális és reál értelemben is megközelítette az 1,4 százalékot - közölte az F...
Az élelmiszerlánc felügyeleti díj és a kiskereskedelmet érintő jogszabálytervezetek érzékenyen érintik a Spar magyarországi tevékenységét, ezért a következő évekre tervezett beruházásaik jelentős rész...
A kormány megtiltaná a napi fogyasztási cikkek értékesítését azon nagyvállalatoknak, amelyek mérleg szerinti eredménye két egymást követő üzleti évben is nulla vagy negatív - ezt is tartalmazza az Ors...
Lényeges fordulatot hozhat a reklámadó kezelésében egy elfogadott módosítás, amellyel a hirdetést megrendelők jelentős része mentesülhet az adó megfizetése alól - közölte szakértői kommentárjában a Sz...
A devizahitel-probléma megoldásának eredményeként jelentősen nőni fog a magyar háztartások vásárlóereje az ING Bank vezető elemzője szerint.
A devizahitelek jelentette nehézség megoldása simán ment...
Jelentősen erősödött a forint a bankközi devizapiacon kedd reggel hét és délelőtt tíz óra között.
Az eurót 305,87 forinton, a dollárt 244,81, a svájci frankot 254,61, a japán jent pedig 2,0983 fori...
A magyar élelmiszerkereskedelem három legnagyobb forgalmú (2013-ban együttesen 1441,4 milliárd forint bevételt elérő, összesen 77 000 dolgozót foglalkoztató) hazai tulajdonú üzletlánca a CBA, a Coop é...
A közlekedés fejlesztése a 2014-2020-as uniós pénzügyi ciklusban a gazdaság élénkítését, a versenyképesség növelését, a foglalkoztatás bővítését szolgálja, az időszak egyik nagy nyertese pedig a vasút...
Tucatnyian demonstráltak kedden a német Bosch konszern miskolci gyárai közelében, közterületen, ahol a Liga Szakszervezetek Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezete csendes megmozdulással arra kívánta f...
A fogyasztói árak októberben átlagosan 0,4 százalékkal voltak alacsonyabbak mint egy évvel korábban, míg szeptemberhez képest 0,3 százalékkal mérséklődtek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KS...