Az elemzői előrejelzésekre rácáfolva emelkedő indexekkel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.
A frankfurti DAX index 0,11 százalék, a londoni FTSE-100 index 0,09 százalék, ...
A nyugat-európai értéktőzsdék nehéz napokra számíthatnak.
Bizonytalanság, stagnálás van kilátásban: egyelőre nincs ok, hogy a vezető tőzsdemutatók határozottan maguk mögött hagyják a múlt héten elé...
Szerző: Vya
itt:
Belföldi hírek
Az MSZP szerint három éve nem fejlődik a magyar gazdaság az Orbán-kormány tevékenysége miatt.
Józsa István, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerdán Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, "három ...
Szerző: Molnar David
itt:
árfolyam
A régiós devizákkal együtt gyengült kissé a forint kedden délelőtt.
Az eurót a hétfő esti 298,85 forint után kora reggel 299,05 forinton, délelőtt tíz órakor pedig 299,11 forinton jegyezték.
Kedde...
Szerző: Molnar David
itt:
Gazdaság
Csökkenéssel indult a kereskedés kedden az európai értékpapírpiacokon.
A londoni FTSE-100 index 11 ponttal, vagyis 0,17 százalékkal, a frankfurti DAX index 12 ponttal, azaz 0,14 százalékkal, a ...
A jövő év elején 3 százalékon érheti el mélypontját a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapkamata - jósolták felülvizsgált hétvégi előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.
A JP Morgan globális pénzügyi sz...
Gazdasági, kommunikációs, energetikai és társadalmi-politikai szempontból a vizsgált országok középmezőnyének felső részében található Szerbia - ismertette az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CI...
Tartományi törvényhozási választások kezdődtek vasárnap reggel Bajorországban.
A bajor tartományi gyűlés (Landtag) megválasztása az utolsó erőpróba a szeptember 22-ei országos parlamenti választás ...
Szerző: Molnar David
itt:
Gazdaság
A második negyedévben 0,1 százalékkal csökkent a foglalkoztatottság a 17 tagországot magába foglaló eurózónában negyedéves összevetésben, miután már az első negyedévben is 0,4 százalékkal apadt a munk...
Szerző: Molnar David
itt:
világgazdaság
2014-re akár ezer dollár alá is csökkenhet az arany ára a Goldman Sachs Group elemzése szerint. Ha a Fed csökkenti a havi kötvényvásárlásait és továbbra is viszonylag kedvező gazdasági adatok jönnek, ...
Szerző: Molnar David
itt:
Belföldi hírek
Kerékpárkölcsönző-hálózatot indít a Balaton északi partján és a Balaton-felvidéken a Bakony és Balaton Térségi TDM, a helyi önkormányzatok és vállalkozások összefogásán alapuló idegenforgalmi szerveze...
Szerző: Molnar David
itt:
külföldi gazdasági hírek
Az elemzői várakozásokat megcáfolva egyértelmű veszteséggel nyitottak a nyugat-európai tőzsdék pénteken.
A kereskedés kezdete utáni percekben a FTSE-100 0,22 százalékos, a DAX-30 0,21 százaléko...