A keddi óriási emelkedést, majd a szerdai negatív korrekciót követően iránykereséssel indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) - írta Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában.
Idén mintegy 5800 termelő részesült összesen 11,3 milliárd forint mezőgazdasági kárenyhítő juttatásban - közölte csütörtöki közleményében Nagy István agrárminiszter.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Az M44-es út Szentkirálytól az M5-ös autópályáig, Kecskemétig tartó utolsó szakaszának megépülésével teljes értékű gyorsforgalmi összeköttetés jön létre Budapesttől Békéscsabáig.
A Budapest Bank a terveket jelentősen meghaladó, 6,2 milliárd forint teljes átfogó eredményt és 13,8 milliárd forint konszolidált, adózás előtti eredményt ért el 2021-ben a bank auditált pénzügyi jelentése alapján - közölte a Magyar Bankholding tagbankja szerdán.
Minőségi és képzett munkaerőt ad a magyar szakképzés az egyre jobban teljesítő gazdaságunknak - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára.
A gazdálkodói vagy kormányzati szinten stratégiai fontosságúvá váló tudatos adatgazdálkodásról és a vidékfejlesztési források bővüléséről is beszélt az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az Agrárközösség Kft Precíziós mezőgazdaság című rendezvényén.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 46 707,52 ponton, keddi záróértékén nyitott szerdán.
Enyhe csökkenéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.
Szerző: Ancsy
itt:
környezetvédelem
Átadták a Bolygónk és Városunk környezetvédelmi díjakat kedden Budapesten, a Bolygónk és Városunk környezetvédelmi portál szakmai közössége által odaítélt elismeréseket 18 szervezet és magánszemély vehette át.
Fontos cél a magyar építőipari vállalkozások versenyképességének javítása, hogy minél több olyan, minőségi építőipari anyag legyen elérhető a piacon, amelyet hazai alapanyagokból és termelésből állítanak elő - közölte kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Méh állatjóléti pályázatot hirdet a kormány a méhészeti ágazat hatékonyságának növelése, az állatjóléti feltételek javítása és ezen keresztül a méh- egészségi problémák megelőzése érdekében, 10 milliárd forintos keretösszeggel - mondta az agrárminiszter Gödöllőn kedden.
A Településfásítási program keretében 19 megye 364 településén összesen 10 ezer fát ültetnek el tavasszal - mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára kedden a Csongrád-Csanád megyei Pusztaszeren.