Az elmúlt heti idei mélypontjáról kissé erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben; az eurót a péntek esti 364,62 forint után hétfő reggel fél kilenckor 364,22 forinton jegyezték.
Mérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
Október 15-től november 15-ig tart az őstermelők és egyéni vállalkozók tagdíj-megállapítási időszaka a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál (NAK), a tagdíj befizetésének határideje november 30-a.
Megjelent a "Középületek energetikai fejlesztéseinek előkészítése" című felhívás, amely 6 milliárd forintos keretösszeggel támogatja a felsőoktatási intézmények energiahatékonyságot fokozó beruházásainak előkészítését - jelentette be Schanda Tamás.
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) Kisfaludy Strandfejlesztési Programja folytatódik: újabb 3,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból fejleszthetők tovább a Balaton, a Tisza-tó, a Velencei-tó, valamint a Duna és a Tisza mentén lévő szabadvizű strandok.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata szerint a Nitrogénművek Vegyipari Zrt. és vállalkozáscsoportja jogsértően törekedett éveken keresztül a partnerek és a cégcsoport közötti, illetve a viszonteladó partnerei közötti verseny, valamint az import korlátozására.
Jövő júliusban indul a termelés a gyulai Airbus-gyárban, amely teljes kapacitással valószínűleg csak 4-5 év múlva fog működni - mondta az Airbus Helicopters Hungary Kft. ügyvezető igazgatója pénteken az MTI-nek.
A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) jelentése szerint az egyesület befektető tagjai 61 tranzakció keretében összesen 19,8 milliárd forintot fektettek hazai vállalkozásokba az első fél évben.
A hazai innovációs ököszisztémában a kis- és középvállalkozások (kkv) helyzetbe hozása központi kérdés, ennek egyik kulcseleme, hogy a vállalkozások megfelelő információval rendelkezzenek - hangsúlyozta Gulyás Tibor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára.
Csökkent a magyarországi krizantémtermelés, de lesz elég a hazai virágból az árusoknál - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) pénteken, a szervezet által készített körkép alapján.
A magyar vidék, a magyar emberek többsége bízik a jövőben, ezt üzeni a településfásítási program sikere és egyben a mai faültetés is - mondta az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős államtitkára pénteken Tarjánban, a Településfásítási program őszi ültetésének újabb állomásán.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 55 121,35 ponton nyitott pénteken.
