Elemzők: az inflációs nyomás továbbra is jelen van a gazdaságban

Lassult a hazai fogyasztói árak növekedése júliusban, de az inflációs nyomás továbbra is jelen van a gazdaságban az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.

Tízezreket lehetne spórolni a mobilhasználat ellenőrzésével egy kutatás szerint

Tízezreket lehetne spórolni a mobilhasználat ellenőrzésével, mégis a magyarok kevesebb mint harmada ellenőrzi legalább havi rendszerességgel a mobilhasználatát - derült ki a magyar BillKiller startup friss, reprezentatív kutatásából.

GVH: meghaladta a 4,1 milliárdot a versenyhatósági eljárások során elrendelt fogyasztói jóvátétel összértéke az idei első félévben

A nemzeti versenyhatóság idei első félévében meghatározóak voltak a kartellügyek, de a hatósági eljárások során elrendelt fogyasztói jóvátétel összértéke is meghaladta a 4,1 milliárd forintot - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kedden az MTI-vel.

BUX: 49 721,85 pont, minimális emelkedés nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,01 pontos emelkedéssel, 49 721,85 ponton nyitott kedden.

KSH: júliusban 4,6 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos hónapjához képest

Júliusban a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára emelkedett jelentősen - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Nyitás után iránykeresésre számít a tőzsdén az elemző

Nyitás után iránykeresésre számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.

Alig változott a forint árfolyama

Szinte változatlan maradt a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ingatlan.com: Budapesten inkább csökkennek, vidéken emelkednek a lakásárak

Az ingatlan.com adatai szerint a budapesti lakásuk eladása során árat változtató tulajdonosok 80 százaléka mérsékelte a kínálati árat 2020-ban és az idén is, míg a községekben még erős a kereslet és a drágulásnak is tere van.

ITM: augusztus végéig lehet pályázni Az Év Felelős Foglalkoztatója elismerésekre

Idén hatodik alkalommal hirdette meg az OFA Nonprofit Kft. "Az Év Felelős Foglalkoztatója" elnevezésű díját, amelyre augusztus 30-ig nyújthatók be a pályázatok - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

MÁK: továbbra is igényelhetik a 40 ezer forintos bölcsődei támogatást a kisgyermeket nevelő szülők

Továbbra is igényelhető a legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatás a Magyar Államkincstárnál (MÁK) a kisgyermeket nevelő szülők munkaerőpiaci visszatérésének elősegítésére - közölte a MÁK hétfőn az MTI-vel.

Versenyhivatal: megfelelően teljesültek a CodeCool startup cég felvásárlásakor előírt versenyhatósági kötelezések

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata alapján az előírtak szerint, rendben teljesítették a felek a CodeCool Kft. befektetési szerződésének hatóság által elrendelt módosításait.

BUX: 50 050,88 pont, változatlan nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 50 050,88 ponton, a pénteki záró értékén nyitott hétfőn.