A márciusi lakásbiztosítási kampány második hetében 27 százalékkal több szerződést kötöttek a Netrisknél, mint az elsőben

A márciusi lakásbiztosítási kampány első hetéhez képest a másodikban 27 százalékkal nőtt a szerződéskötések száma a Netrisknél, ez majdnem tizenegyszeres növekedést jelent az egy évvel korábbi, kampány nélküli héthez képest.

Több mint 150 fiatal sportoló kötött szerződést a Magyar Honvédséggel

Több mint 150 fiatal sportoló kötött szerződést a Magyar Honvédséggel pénteken, az újoncok a versenysport mellett önkéntes tartalékos katonaként teljesítenek majd szolgálatot.

EXIM: túllépte a 860 milliárd forintos szerződött összeget a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram

Túllépte a 860 milliárd forintos szerződött összeget a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram: november 8-ig az 1000 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett program 86 százalékára kötöttek szerződést a magyar vállalkozások, melyből az EXIM Magyarország 654 milliárd forintot folyósított.

Hároméves stratégiai keretszerződést kötött a Mol és a Pannon Egyetem

Három évre szóló együttműködési megállapodást írt alá a Mol és a Pannon Egyetem, amelynek célja, hogy folyamatos utánpótlást biztosítson az energiaipar számára és támogassa a körforgásos gazdasághoz kapcsolódó kutatás-fejlesztési tevékenységet - közölte a Mol kedden az MTI-vel.

Szijjártó: két életbevágóan fontos szerződést kötöttünk idén Oroszországgal

Magyarország két életbevágó fontosságú megállapodást kötött idén Oroszországgal: az életmentő vakcinavásárlási és a fűtést biztosító gázszállítási szerződést - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

George R. R. Martin ötéves szerződést írt alá az HBO-val

George R. R. Martin ötéves szerződést írt alá az HBO-val: a Trónok harca szerzője új tartalombirodalmat hoz létre a televízió és streamingszolgáltatója, az HBO Max számára.

Lízingszövetség: idén már 100 milliárd forintnyi NHP-s lízingszerződést kötöttek a vállalkozások

Idén több mint 100 milliárd forint forrást nyújtottak a lízingtársaságok a magyar vállalkozásoknak a kedvezményes jegybanki konstrukciók, az NHP fix és az áprilisban indult NHP Hajrá keretében - közölte a Magyar Lízingszövetség pénteken az MTI-vel.

Járműbeszerzési támogatásról kötött szerződést a MÁV-Start az ITM-mel (2. rész)

Járműbeszerzési támogatásról kötött szerződést a MÁV-Start Zrt. az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM) pénteken Budapesten, a vasúttársaság így újabb 21 motorvonatot rendelhet 106 milliárd forint állami forrásból.

Járműbeszerzési támogatásról kötött szerződést a MÁV-Start az ITM-mel

Járműbeszerzési támogatásról kötött szerződést a MÁV-Start Zrt. az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM) pénteken Budapesten, a vasúttársaság így újabb 21 motorvonatot rendelhet 106 milliárd forint állami forrásból.

ITM: négy szénhidrogénes és egy geotermikus területre köthetnek koncessziós szerződést

Négy szénhidrogénes és egy geotermikus területre köthetnek koncessziós szerződést - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerdán az MTI-vel.

Elkezdődött a szerződéskötés a Székelyföldi Gazdaságfejlesztő Program nyertes pályázóival

Elkezdődött a támogatási szerződések aláírása a magyar állam által finanszírozott Székelyföldi Gazdaságfejlesztő Program nyertes pályázóival - tájékoztatta az MTI-t Kozma Mónika, a programot lebonyolító Pro Economica Alapítvány ügyvezetője.