MSZP: csökkenteni kell az élelmiszerek áfáját!

A kilencéves csúcson lévő infláció miatt az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adó (áfa) kulcsának öt százalékra, a többi élelmiszer áfakulcsának pedig 18 százalékra történő csökkentését sürgette az MSZP országgyűlési képviselője szerdán.

PM-államtitkár: a beruházások területén nem is volt válság

A beruházási ráta a második negyedévben 27 százalékot tett ki, évek óta ezen a magas szinten áll az adat, a beruházások területét mintha elkerülte volna a válság - mondta Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium (PM).

ITM: a vállalkozások vezetésének generációváltását segítő program indult

A vállalkozások vezetésének generációváltását segítő program indult Evolúció - megújuló vállalkozások programja néven, amelyre 2022. augusztus 31-éig várják a jelentkezéseket - jelentette be György László.

Varga Mihály: a beruházások támogatása a gazdaságpolitika egyik prioritása

A magyar kormány álláspontja az, hogy a gazdaságpolitika fókuszában a beruházások támogatásának, az üzleti környezet javításának és a versenyképesség növelésének kell állnia - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.

Hibás az új uniós erdészeti stratégia az agrárkamara szerint

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerint újra kell gondolni az EU új erdészeti stratégiáját, mert az komolyan veszélyezteti az erdőgazdálkodás társadalmi, környezeti és gazdasági pillérjeinek jelenlegi egyensúlyát.

BUX: 54 653,22 pont, +0,01 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 4,79 pontos emelkedéssel, 54 653,22 ponton nyitott szerdán.

KSH: 2,6 százalékkal nőtt az ipari termelés augusztusban

Augusztusban az ipari termelés 2,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, munkanaphatástól megtisztítva a termelés 0,6 százalékkal emelkedett.

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde

Enyhe emelkedéssel, iránykereséssel indulhat a kereskedés szerdán az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

Jelentősen megemelte idei magyar GDP-növekedési előrejelzését az IMF

Jelentős mértékben feljavította előző prognózisához képest magyar gazdasági növekedési előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden publikált Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) jelentésében.

Megegyeztek a jövő évi 9 százalékos béremelés részleteiről a postánál

Megegyezett a jövő évi 9 százalékos béremelés részleteiről a Magyar Posta vezetése és a két legnagyobb postai szakszervezet, a béremelésen túl a minimum 15 éves munkaviszonnyal rendelkezők egyszeri bérjellegű kifizetést is kapnak - tájékoztatta a Magyar Posta Zrt. kedden az MTI-t.

Új gyártórészleget avattak a Béres Gyógyszergyár Zrt. szolnoki telephelyén

Új gyártórészleget avattak Varga Mihály pénzügyminiszter részvételével kedden a magyar tulajdonú Béres Gyógyszergyár Zrt. szolnoki telephelyén.

Energiahivatal: 9,5 százalékkal nőtt az áramfogyasztás júliusban

A hazai villamosenergia-felhasználás 4195 gigawattóra (GWh) volt júliusban, 9,5 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kedden az MTI-vel, legújabb energiastatisztikai riportja alapján.